Mindent a lovasokról

2019. augusztus 19. (hétfő)

A huszároktól kezdve a díjugratáson át számos lovas programmal várták az érdeklődőket a Festetics-kastély parkjában. Péntektől vasárnapig rendezték meg a Történelmi lovasfesztivált. A tartalmas kikapcsolódás mellett a szervezők célja az volt, hogy megismertessék a vendégekkel a lovas hagyományokat és a különböző szakágakat.
Látványos ugratásokban sem volt hiány a kastély parkjában. A péntektől vasárnapig zajló programon a lovassportok és hagyományok széles skáláját mutatták be a közönségnek. A díjlovasok mellett szabadidomítási bemutatót is láthattak az érdeklődők. Aki pedig főúri életérzésre vágyott, az omnibusszal, vagy postakocsival körözhetett a kastély parkjában. Lipicai lovak vontatták a járműveket.

„Pazar, pazar, szó szerint. Nagyon kellemes a kocsi, fantasztikus, hogy ezek a lovak mennyire értelmesek, ügyesek, okosak, egy szóra azonnal mindent megcsinálnak, nagyon szuper” – nyilatkozta a sétakocsizás után Szabó Gábor.

A hazai lovas rendezvényekről szinte sosem maradhatnak el a huszárok. A magyar könnyűlovas fegyvernem nemzeti jelkép hungarikum. Számos hagyományőrző egyesület célja, hogy megismertesse az érdeklődőket a huszárság fegyvereivel, öltözékeivel és harcmodorával.

Puskás Zoltán, a Siklósi Hagyományőrző Egyesület elnöke: „Hogy mit jelent számomra huszárnak lenni, ezt igazából úgy tudnám legjobban leírni, annak idején 18 éves koromban abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy tagja voltam a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének. Nem hiába van az – én azt gondolom, hogy ma Magyarországon bármilyen rendezvény van, legyen az akár a nemzeti vágta is adott esetben, hogy a huszár a szimbóluma, mert a huszár véleményem szerint függetlenül attól, hogy a magyar történelemnek rengeteg olyan korszaka volt, ami dicsérhető és említésre méltó, mégis a huszár az ami mai napig is a szabadságnak egyfajta szimbólumává vált.”

A Helikon Kastélymúzeum évek óta szervez az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva lovas programokat. Nem véletlenül, hiszen a Festetics család minden generációjának életében fontos volt a ló. Nagy hangsúlyt fektettek a tenyésztésre, a legnagyobb sikereket Festetics II. Tasziló érte el angol telivéreivel az 1800-as évek második felében.

„Széchenyinek, Wesselényinek a munkásságán keresztül ugye Magyarországon is megváltozott a lótenyésztési irány az angol telivérek behozatalának köszönhetően. A Festetics családból Tasziló nagyon jól érzékelte ezt, időben meglépte és ennek köszönhető volt, hogy Európa szerte márkanevet vívott ki magának így a lovain keresztül” – mondta televíziónknak Varga Zoltán főszervező, a kastély munkatársa.

Történelmi lovasfesztivál bemutatóit ingyen látogathatta a közönség három napon át.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6325-mindent-a-lovasokrol?fbclid=IwAR1u_RSDpltfvhJL-rgzBq3KbALq8zxOnResZdISvLzbDpnGzKcVB3qqeps