Minden nap fertőtlenítik a frekventált területeket Keszthelyen

2020. november 5. (csütörtök)

November elsejétől minden nap fertőtlenítik a frekventált helyeket Keszthelyen. A GESZ munkatársai a legforgalmasabb buszmegállókat, játszótereket és közterületeket fertőtlenítik, a kisebb látogatottságú tereken pedig kétnaponta dolgoznak. Igény szerint azonban ezeken is naponta zajlódhat a munka.

A kora reggeli órákban kezdik meg a munkát a GESZ dolgozói. A Vásár téri gyógyszertár környéke az egyik legforgalmasabb terület, így ezen a helyszínen is szükség van a fertőtlenítésre. A folyamat mindössze néhány percet vesz igénybe, így nem kell elkeríteni a területet a járókelők elöl, csupán a türelmüket kérik a dolgozók.

Ezek mellett a nagyobb játszótereknél is mindennapos a munka, így például a Balaton-parti játszótéren is dolgoznak a munkások. Fertőtlenítik a padokat, asztalokat és természetesen a játékokat is.

„Elég nagy területen kell nekünk fertőtleníteni. Ezek a kiválasztott helyek a játszóterek, a buszmegállók, illetőleg a frekventált sétányi részek. A városban több buszmegállót rendszeresen fertőtlenítünk. Itt gondolok a Bercsényi utcai nagy buszmegállóra, illetőleg a Balaton-partnak egy részére. Illetőleg egészen pontosan a Volán pályaudvar és környéke.” – ismertette Horváth Ferenc a GESZ zöldterületi csoportvezetője.

A Karmel Bazilika előtt mindkét oldalon szükségesnek ítélték meg a fertőtlenítést a GESZ munkatársai. Ezek mellett a templomhoz vezető lépcsőt is lefújják. Frekventált területnek számít a Fő téri templom melletti Várkertben található játszótér is. A mindennapos fertőtlenítéssel körülbelül 3 óra alatt végeznek a GESZ dolgozói. Az előírásoknak megfelelően teljes védőfelszerelésben végzik a munkát. Egy 78%-os etilalkoholos vizes keverékkel kezelik a területeket, mely az egészségre nem káros.

A fertőtlenítőszeres oldat körülbelül egy óra alatt szárad rá a tárgyakra, ezután például a játszótér eszközeit is már igénybe lehet venni. A GESZ munkatársai mindennap dolgoznak a frekventált területeken, a kisebb játszótereken pedig általában kétnaponta fertőtlenítenek. Természetesen Fenékpusztán és Keszthely-Kertvárosban is dolgoznak.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

tvkeszthely.hu/hirek/7562-minden-nap-fertotlenitik-a-frekventalt-teruleteket-keszthelyen