Minden korosztálynak ajánlott a Zöld Zala vetélkedő

2021. április 9. (péntek)

Ebben az évben is az online térbe költözött a Zöld Zala vetélkedő. A Fejér György Városi Könyvtár 2009 óta minden évben megszervezi az általános iskolásokat célzó környezetvédelmi versenyt, ám ebben az évben a felnőtt korosztályt is buzdítják a kitöltésre. Továbbra is az interneten teszi közzé a tartalmakat a bibliotéka. Idén névadójuk születésének 255. évfordulója alkalmából érdekes információkkal és online előadással is készülnek.

2019-ben még a bibliotéka olvasótermében rendezhették meg a Zöld Zala vetélkedő területi döntőjét a könyvtárosok. Az általános iskolák felső tagozatos diákjai nagyon szeretik ezt a megmérettetést, minden évben szívesen vettek részt rajta. A járvány miatt azonban már tavaly is az online térbe költöztek a feladatok, ez idén sincs másképp. A kétfordulós vetélkedő első feladatsorát április 15-ig lehet kitölteni.

„Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ne ijedjen meg a feladatoktól, mert ezt nem fejből kell tudni. Adtunk hozzá iránytűt is, hogy milyen forrásokból lehet a helyes választ megtalálni. A hivatalos kiírás szerint ugye felső tagozatos diákok számára van ez a vetélkedő. Én azt szeretném mondani a Zöldek Tanácsa tagjaként, hogy bármilyen korosztály nyugodtan próbálkozzon vele és játsszon velünk ezen a környezetvédelmi vetélkedőn.” – mondta el Verebélyi Judit könyvtáros.

Az idei feladatok fókuszában Keszthely áll. Itt a növényvilággal, a hulladékgazdálkodással és az év élőlényeivel kapcsolatban találhatnak izgalmas feladatokat az érdeklődők. A könyvtárosok hangsúlyozzák, nem csak a keszthelyiek, a környéken élők válaszait is szívesen fogadják. A második forduló április 16-tól május 7-ig tart majd. Ezt követi később az eredményhirdetés.

Azonban nem csupán a Zöld Zala vetélkedőt találják meg az olvasók az online térben. A könyvtár közösségi oldalán egy-egy kevésbé ismert információt tesznek közzé névadójukról, Fejér Györgyről a bibliotéka munkatársai. A Keszthelyen született történetírónak idén ünneplik ugyanis születésének 255. évfordulóját.

„Április elsejétől minden nap egy fontos információt teszünk fel Fejér Györgyről, hogy ráirányítsuk a figyelmet könyvtárunk névadójára. 23-án pedig egy online előadással készülünk az olvasóknak, 24-én pedig egy játékra hívjuk őket, amire természetesen nyeremény is lesz.” – ismertette Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes.

A Fejér György Városi Könyvtár munkatársai a nyitásra is készülnek, bár egyelőre továbbra sem látogatható az intézmény. A járványügyi enyhítések azonban lehetővé teszik, hogy újra kinyisson a könyvtárablak.

„Keddtől péntekig 9 és 15 óra között előre egyeztetett időpontban lehet átvenni az előre igényelt könyveket. Lehet igényelni kérőlapon, a könyvtárnak a telefonszámain és a könyvtárközis e-mailen is.”

A könyvtárablak szolgáltatást április 13-tól vehetik újra igénybe az olvasók.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7956-minden-korosztalynak-ajanlott-a-zold-zala-vetelkedo