Mikulás: legyetek jók, mert az a legnagyobb ajándék

2019. december 7. (szombat)

Hintóval érkezett a Mikulás Keszthelyre. A messzi északon, a havas tájon még szánnal utazott, ám Keszthelyhez közeledve elfogyott a hó, ezért lipicai lovak vontatta hintóval gördült be a belvárosba. A nagyszakállút népes tömeg várta a Fő téren.
Díszes fogaton, csengőszóval érkezett meg a sétálóutca felől a Mikulás. Nagy örömmel és csodálattal fogadták a gyerekek. Fogatját nem rénszarvasok, hanem lipicai lovak vontatták. A nagyszakállú elmondta, hogy Rudolf és Villám is nagyon elfáradt a hosszú út alatt, ezért váltott lipicai lovakra. A Mikulás üzent is a gyerekeknek: „Legyetek mindig szófogadóak, amit a felnőttek mondanak, azért mondják, mert ők jót akarnak nektek. csak ezt ebben a korban még elég nehéz elhinni.”

A gyerekek közös énekkel üdvözölték a Mikulást, aki szaloncukorral kedveskedett nekik. Hosszú sorokban várták az apróságok, hogy találkozzanak a Télapóval.

„Nagyon jó és kedves és nagyon finom szaloncukrot kaptunk tőle” – mondta a nagy találkozás után Sveda Luca.

A hangulatról koncerttel is gondoskodtak a szervezők. A Brumi Bandi Band játszott ünnepi dalokat. Közben pedig akár Mikulás selfie-t is lehetett készíteni. Fanyűvő játékpark is várta a gyerekeket, ahol fából és hordóból készült ügyességi játékokat próbálhattak ki.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6648-mikulas-legyetek-jok-mert-az-a-legnagyobb-ajandek?fbclid=IwAR30t7boo0TQsZOGeAjGb8IDrvwW4nJWjADjYUtuyrqFNtB4i7-cuxjaiqY