Miénk lett a tér!

2012. július 16. (hétfő)

Százak kísérték figyelemmel szombaton kora este a megújult Fő tér avatóját. A nemzetiszín szalag átvágásakor az addig bujkáló nap is beragyogta a megújult belvárost.

A téravató ünnepség már pénteken megkezdődött: fotókiállítás nyílt a Balaton Színházban Mészáros T. László, Németh Sándor és Szeiler Gábor fényképeiből, amelyeken a Fő tér régi és új arcát hasonlíthatják össze az érdeklődők. Fiatal keszthelyi és környékbeli tehetségek után este a Vad Fruttik együttesé volt a nagyszínpad, jó hangulatú koncertet adtak.

A téren elhelyezett három kamera képeinek segítségével Németh Sándor (Sanya) filmje
felgyorsítva mutatja be az építkezést

Szombaton hat előtt nem sokkal feltámadt a szél, és úgy tűnt, hamarosan elered az eső, ám az égiek a keszthelyiekkel voltak. Az ünnepi műsor dr. Sifter Rózsa szavaival vette kezdetét. A kormányhivatal főigazgatója arra emlékeztetett: alig több mint egy éve még autók uralták e helyet, amely mára olyan csodás köztérré vált, mintha az ókori görögök agóráit vagy a rómaiak fórumát látnánk. – „Ez a tér méltó jelképe Keszthelynek, hirdetni fogja polgárai ragaszkodását városukhoz.”

Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta: a nyugat-dunántúli regionális program tette lehetővé, hogy Keszthely belvárosában egy mértéktartó, de attraktív tér alakuljon ki. Ehhez, s az ősszel záruló második ütemhez, amely során a környék is megújul a Vásártérig, 1,1 milliárd forint uniós támogatást kapott a város.

– Nem volt gyors és nem volt könnyű az út, de végre itt vagyunk – szögezte le Ruzsics Ferenc polgármester, hozzátéve: több okból többször át kellett alakítani a terveket, az építkezés sok vitát szült, részinformációkra és aljas hazugságokra alapozott lejárató kampány hozta rossz hírbe Keszthelyt, de most, végül minden akadályt legyőzve úgy látja, megérte, hisz e tér 80-100 évre meghatározza majd a város arculatát. A polgármester azt javasolta a keszthelyieknek, hogy tekintsenek úgy otthonukra, mint egy messziről érkező turista, és fedezzék fel egy idegen szemével a város szépségeit. „Óvjuk féltve, s vigyázzunk rá határozottan, mert miénk itt a tér” – zárta gondolatait Ruzsics Ferenc.

A Keszthelyi Televízió tudósítása az ünnepségről

Ezt követően dr. Márfi Gyula érsek, Steinbach József református püspök és Bencze András evangélikus püspökhelyettes megáldotta a régi helyére visszakerült és restaurált Szentháromság-szobrot. A hálaadó szentmise előtt dr. Márfi Gyula felszentelte a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom megújult harangtornyát, majd később felavatták a kútházat, melyet Mikus Gyula keszthelyi festő- és szobrászművész kisplasztikájának nagyított változata díszít. A szobrászt és műveit Cséby Géza méltatta, a leplet Mikus Gábor, a művész fia és Ruzsics Ferenc rántották le az alkotásról.

A főtéri nagy szökőkút ünnepélyes indítását tűzzsonglőrök és a Boombatucada dobosai kísérték. Este a Magna Cum Laude nagy sikerű koncertet adott, és csak az éjfél környékére tervezett nosztalgiadiszkót kellett lefújni az időjárás miatt.

Vasárnap elsősorban a családoké volt a főszerep a téren; a háromnapos fesztivál Szabó Leslie szólóestjével zárult.

(a Zalai Hírlap cikke nyomán)

Nézze meg galériánkat!

Kapcsolódó cikkek:
Miénk itt a tér (előzetes)
Kamerák kereszttüzében a keszthelyi Fő tér
Fő tér marad a főtér
Kertészeti munkák a főtéren és a várkertben
Kiteljesedő belvárosfejlesztés – startol a második ütem
Tavasszal újult erővel folyik a munka a belvárosban
Helyére került az új fasor a főtéren
Bontás után építés – szépül Keszthely főtere (VIDEÓVAL)
Időkapszula a Szentháromság-szoborban
Múlt és jövő találkozása a belvárosban (LÉGIFOTÓKKAL)
Helyére emelték a templomsisakot
Érkeznek az új főtéri lámpák