Megnyílt a korcsolyapálya

2018. december 24. (hétfő)

Az idei évben is népszerű a keszthelyi korcsolyapálya. Az Energia téren kedd óta üzemel a jégpálya, amelynek az idei évben változott a nyitva tartása. A korcsolyázókat ez úttal is büfé, öltöző és értékmegőrző várja. Az idei szezon végét most is az időjárás fogja meghatározni.
Érkeztek a pályára a lelkes korcsolyázók szombaton délután. Az enyhe időjárás a jégnek kevésbé, de a csúszás szerelmeseinek kifejezetten kedvezett, kezdők és gyakorlott korizók is élvezettel vették birtokba a jeget. A kisebb gyerekek a szüleikkel érkeztek, a nagyok a barátaik társaságában rótták a köröket.

„Én azért szeretek korcsolyázni, mert a barátaimmal együtt lehetek, és szerintem tök bulis élmény. Lehet közben hógolyózni és csúszkálni, és ha a barátainkkal együtt vagyunk, akkor jól érezzük magunkat.” – mondta az egyik korcsolyázó, Bontó Mátyás.

A korcsolyapálya kedden délután nyitotta meg kapuit az Energia téren. A 20 méter átmérőjű pálya befogadóképessége 45 fő, a keszthelyi jég nem csak a helyiek, hanem a környékbeliek körében is nagyon népszerű. Szombaton kora délután főként gyerekek népesítették be a jégpályát, voltak, akik önállóan csúsztak, mások az édesanyjuk segítségével tanulták a korcsolyázás technikáját.

„Balatoni lány vagyok, és mi is gyerekkorunkban már megtanultunk korcsolyázni, és nagyon szerettük, és ezt szeretném továbbadni az én lányaimnak is. Nem utolsó sorban a családban van ennek hagyománya, mert a keresztgyerekeim székesfehérváriak, és magyar válogatottak, lányok, fiúk, mindenki.” – tájékoztatpott Farkas Csilla, aki kislányát tanította.

A keszthelyi korcsolyapálya nyitva tartása az idei évben változott. A jég szerelmesei hétköznapokon délután 3-tól este 7-ig korcsolyázhatnak. Szombaton, vasárnap és a téli szünet idején délelőtt 11 órától este 7 óráig lehet csúszkálni. A pályán december 25-én, 26-án, valamint 31-én és január 1-én szünnap lesz. Az üzemeltetők felhívják a figyelmet, hogy nyitva tartási időn kívül saját testi épsége és a jég megóvása érdekében senki ne használja a pályát.

Az elmúlt év hagyományainak megfelelően az idei évben is ingyenesen vehetik igénybe a korcsolyapályát nem csak a keszthelyiek, hanem a környékbeliek is. Az ide érkezők büfé szolgáltatást és értékmegőrzőt is igénybe vehetnek. Az idei korcsolyázó szezon végét az időjárás fogja meghatározni.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9345/megnyilt-a-korcsolyapalya/?fbclid=IwAR0qhsoGaKlrl2w5_5-bDr7KqD3EuGNeFU7BTm8YJK5LvObTyMsI7S7_sSw