Megkezdődött a Fő tér virágosítása

2020. május 20. (szerda)

9270 darab virágot ültetnek el a napokban 19 helyszínen Keszthelyen. A munkát folyamatosan végzik a GESZ munkatársai. A gruppokba főként egynyári növények kerülnek, melyeket különböző geometriai alakzatokban helyeznek ki. A munkálatok helyszínére ma délelőtt Nagy Bálint polgármester is ellátogatott.

Az elképzelt alakzatot Busa Veronika kertészmérnök mutatta munkatársainak. A Fő téren kedden délelőtt kezdték meg a virágosítást a GESZ dolgozói. A virággruppokat egyedi elképzelés alapján ültetik be a különböző egynyári növényekkel. Mint a kertészmérnök ismertette, a tökéletes látványhoz az elsajátított ismeretek mellett fontos a kreativitás is.

„Ebben van mindenféle mintázat, kanyar, geometriai formák és azért így szépen lassan összeáll a kép. Ugye az biztos, hogy az elején papíralapon történik ez a tervezés. Tehát kirajzolni, kimérni, hogy pontosan melyik növény hova kerüljön. Akkor utána meghatározzuk a darabszámot, hogy melyikből mennyi kell és hát a legvégén csinálok kerttervező program segítségével egy ilyen látványtervet igazából.”

A kertészmérnök hozzátette, a tervezésnél közismertebb növények közül választott. Így az ágyásokban többek között megtalálható lesz a lobélia, a kakastaréj, a bársonyvirág és a záporvirág is. Busa Veronika elmondta, egy virággrupp megtervezésénél rengeteg szempontot figyelembe kell venni, nem mindegy ugyanis hogy milyen típusú növényeket ültetnek el.

„Az idei évben egynyáriakat ültetünk ebben a szezonban. Ebbe részben tartalmaz évelőket is, tehát főként díszfüveket. Az alapkoncepció, az mindenképp az, hogy a növények azok szárazságtűrők legyenek, a városi klímát, a napos helyeket ezeket jól bírják. Stabil fajták legyenek, fontos az, hogy esztétikusan nézzenek ki, tehát habitusra, színre, magasságra.” – tette hozzá a szakember.

A munkálatok helyszínére ma délelőtt Nagy Bálint is látogatást tett. A polgármester a helyszínbejáráson egyeztetett a GESZ dolgozóival a munkafolyamatról. A virágosítás során összesen 9270 darab növényt ültetnek el a városban, 19 helyszínre. Várhatóan ezen a héten az ültetést be tudják fejezni abban az esetben, ha a kertészettől megérkeznek időben a növények. Ezt követően folyamatosan gondozzák őket egészen őszig, amikor is az évszaknak megfelelő új virágok érkeznek majd.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7097-megkezdodott-a-fo-ter-viragositasa