Megjelent a Nagyváthy iskola története

2019. november 6. (szerda)

A Fejér György Városi Könyvtárban mutatták be A Keszthelyi Nagyváthy Technikum később Szakközépiskola története című könyvet, melyet az iskola egykori tanára Lángi Péter írt. A nagy múltú intézmény 60 évét feldolgozó kötet tantestületi, tanulói névsorokat, versenyeredményeket is tartalmaz eredeti dokumentumok alapján.
Lángi Péter nyugalmazott magyar-orosz szakos tanár versével kezdte a kötet bemutatóját a könyvtár olvasótermében. A vers, is mind a könyv, a 2012-ben új helyre költözött, tagintézménnyé vált Nagyváthy János Szakközépiskoláról szólt. Lángi Péter nosztalgia írásnak nevezte kötetét. 38 évet tanított az iskolában. A dunántúli oktatás egyik jelentős intézményében,melyet Festetics György jószágkormányzójáról, Zala és Somogy táblabírájáról Nagyváthy Jánosról neveztek el, 1945-től folyt a mezőgazdasági szakképzés. A közismereti tárgyakon túl a szaktárgyakban, mint kertészet, növénytermesztéstan és állattenyésztéstan is nagy gondot fordítottak a minőségi képzésre. Lángi Péter már az iskola 50 és 60. évfordulójára megírta az évkönyvet, iskolatörténettel együtt. Már csak bővíteni kellett az új kötet elkészüléséhez. Sokan nem bíztak a megjelenésben, végül 300 példányban adták ki. A könyv eredeti dokumentumok alapján íródott.

„Van egy melléklete. Itt amennyire lehetett rekonstruálni, a régi óratervek is itt vannak, de inkább csak az, hogy milyen tantárgyak melyik osztályban. Mert óraszámot nem tudtam megállapítani az anyakönyvekből. A későbbieknél ahol már meg volt az óraterv ezt belevettem. Azzal, hogy ezek azért közben változtak- én egy változatot tettem bele.”- mondta a szerző, Lángi Péter.

A könyv még számos adatot, dokumentumot tár az olvasó elé. Beszámol többek között tanulmányi versenyek, sportversenyek eredményeiről. Az iskolában folyó kulturális életről de a különböző szakokon végzett tanulók névsorát is megtalálja az olvasó. Az iskola történetét összefoglaló könyvet egykori kollégák, egykori tanítványok és barátai körében mutatta be Lángi Péter.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6532-megjelent-a-nagyvathy-iskola-tortenete?fbclid=IwAR3zAEsw7_ogHT9rmSaHASDQrl2MlwowMRhc-xu9s7WesxrmM4eB6n3bEdw