Még nincs vége a szezonnak

2019. augusztus 29. (csütörtök)

Augusztus 20-a után nem, de az elmúlt napokban már jelentősen csökkent a nyaralók száma a Balatonon. Általában jónak ítélik meg a szezont a turisztikai szektor szereplői, a vendégszám apadása pedig szinte megszokott a szakmában. Aki teheti, nem figyeli a naptárat – ha jó az idő, a tópartot választja.
Szemmel láthatóan jóval kevesebben vannak a keszthelyi Balaton-parton, mint például tíz nappal ezelőtt. A jelenség senkit nem lep meg: évek, évtizedek óta augusztus huszadika vágja el a nyarat. A nyárias meleg megmaradt, így jelenleg csupán csak csökkenés tapasztalható. Ez a bringás csapat Kiskőrösről és környékéről érkezett. Takácsné Stalter Judit így vélekedett a nevükben: „Én az év bármely szakában jövök, itt mindig találok valami jó kis dolgot és elfoglaltságot. Ugyanez vonatkozik most is így augusztus 20-a után. Kerékpárral jöttünk, körbetekerjük, és úgy látom, hogy mindenhol vannak kávézók, fürdőzők, csónakázók és nagyon nagy nyugodtság. Szerintem ezért jönnek ide a Balatonra, mert nagyon-nagyon jó itt lenni.”

A Balaton-parti vendéglátóhelyek teraszán is jóval kevesebb vendég foglal helyet, mint a főszezonban. A Kishali étteremben úgy látják: a lassú szezonkezdet után igazán a végére futott fel a forgalom. Egyedülálló módon azt tervezik, hogy a tél folyamán is nyitva tartják majd a konyhát. „Sokkal nehezebben indult be a szezon, mint kellett volna, de most így 20-a és környéke tájékán már azt mondhatom, hogy igazából úgy elkezdődött egy tényleges nyári szezon – igaz, így a végével. Viszont reménykedünk és bízunk abban, hogy esetlegesen még a későbbi hónapokban, szeptemberben-októberben akár jó idővel és sok vendéggel tudunk majd itt gazdálkodni, a Kishali étteremben” – mondta el Pápes Levente üzletvezető.

Keszthely legnagyobb strandján is jóval kevesebb a vendég. Most minden nehézség nélkül találhat bárki napos, vagy éppen árnyékos területet. A Városi Strand teljes kapacitással üzemel, még a Balaton alakú medence is nyitva van. Többen döntenek úgy, hogy inkább itt fürdenek, mint a hidegebb tóban. „A szezon jól alakult a strandon. Ez köszönhető annak is, hogy az időjárás a tavalyinál kedvezőbb arcát mutatta” kezdte Csendes Antal, a VÜZ Nonprofit Kft. fürdőüzemeltetési részlegvezetője, majd folytatta: „Július közepétől a főszezon megindult, minden hétre sajnos jutott egy esős napunk. De tavaly például ez is általában hétvégére esett, az idén ezek hála Istennek, hétközbenre estek – a piacnak is kellett végülis látogatottság, és a kastélynak is. Én úgy gondolom ezért, hogy átlagos nyarat fogunk zárni. A végleges statisztikai számok feldolgozás alatt vannak. 20-áig fogunk először összesíteni, és akkor utána a további szezont.”

A keszthelyi strandok szeptember elsejéig mindenképpen fizetősek maradnak. Mivel szeptember nyolcadikáig kapták meg a kijelölt fürdőterületi engedélyt, a jövő heti fizetős státuszt az időjárás függvényében tartják fenn vagy döntenek úgy, hogy bezárják a pénztárakat.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6349-meg-nincs-vege-a-szezonnak?fbclid=IwAR3RvMp3myUbC2Ewl-B_YuSvBSkfs1Y3qp13dVao3gCrnLlgJKQZhrs6_Eo