M76: folytatódik az út építése

2021. augusztus 30. (hétfő)

Augusztus elején kiírták az M76-os út továbbépítésének közbeszerzését. Ennek köszönhetően hamarosan gyorsforgalmi út köti össze Zalaegerszeget a Balatonnal. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasz is elkészüljön. Ennek kivitelezése jó ütemben halad. Szeptember 10-ig dől el, hogy ki lesz a kivitelezője a gyorsforgalmi út Sármellék és Zalaegerszeg közti szakaszának.

A 76-os út melletti szakaszon zajlik a gyorsforgalmi út építése Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta között. A mintegy három km hosszú főpályaszakaszon a töltéstestek elkészültek, az útburkolati rétegek építése folyamatban van. Az útszakasz elején, Balatonszentgyörgy felől több, mint egy km szakaszon a pályaszerkezet teljes mértékben elkészült már. Több helyen a legfelső burkolati réteg építése is megtörtént. A balatonberényi bekötő út és a Balatoni Bringakörút feletti műtárgy készültsége majdnem 100 %-os.

A Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti második ütem építése jól halad. A Zala folyó feletti híd készültsége körülbelül nyolcvan százalékos, a vasút feletti hídé körülbelül hatvan százalékos. Az ezt követő főpálya szakaszon már nem épül műtárgy, burkolatépítés történt, valamint vízépítési feladatot hajt végre a vállalkozó. Az építkezés során jól összehangolt munka zajlik. Sokan dolgoznak azon, hogy a 2022. január végére tervezett átadás ne késsen.

„A fő pályaszakaszon már ugye elkészültek a töltéstestek, az útburkolati rétegek építése folyamatban van, több rétegben már van aszfalt ezen a közel három kilométeres szakaszon. A szakasz elején, Balatonszentgyörgy felől több, mint egy kilométer hosszon már a pályaszerkezet teljes mértékben elkészült. Már a legfelső burkolati rétegnek az építése és a kopórétegnek az építésre is megtörtént” – tudtuk meg a NIF Zrt. szóvivőjétől, Kiss Boglárkától.

Ez a jelenleg építés alatt álló útszakasz északnyugati irányba tart, ám a folyamatban lévő projekt keretében az út végén egy ideiglenesen kialakított körforgalmon keresztül a 76-os útba csatlakozik bele. Itt már hónapok óta félpályás útzár lassítja a forgalmat, a körforgalom pedig nemrég készült el. A majdani átadást követően ezen a csomóponton keresztül tudnak az autósok fel-, illetve lehajtani az M76-os autóútra. A most kiírt pályázati felhívás keretében az út építése innen folytatódik és Zalaegerszegig tart majd.

A szóvivő így folytatta: „Az ajánlattételi határidő szeptember tizedike lesz, tehát idáig van a pályázni szándékozó kivitelezőknek lehetősége arra, hogy beküldjék a pályázathoz szükséges dokumentációkat. Tulajdonképpen ez az új szakasz három részben kerül majd kiírásra. Ez a szakasz 43,8 km-t foglal majd magába. Három részre oszlik tehát – ez azt jelenti, hogy akár három különböző kivitelező, vagy kivitelező konzorcium is elnyerheti ezeket a feladatokat.”

Az út építésének folytatására kiírt pályázat egyébként gyors lefolyásúnak ígérkezik: a tervek szerint már áprilisban elkezdődhet a több évig tartó munka. A végcsomópont építésével egyidőben zajlik a 76. számú főút korrecióinak építése a körforgalmi csomópontot megelőző és követő főúti szakaszokon. Ezen a részen továbbra is félpályás, jelzőlámpás terelés mellett közlekedhetnek az autósok.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8359-m76-folytatodik-az-ut-epitese