Közös szemétszedés Keszthelyen

2019. március 22. (péntek)

Három iskola közösen szedte a szemetet Keszthelyen tegnap. Az Asbóth, a Közgazdasági Szakgimnázium és a VSZK tanulói, pedagógusai és igazgatói a Fenntarthatósági Témahét keretein belül vállalták, hogy a TeSzedd országos akcióhoz csatlakozva megtisztítják a város egy részét. A szemétszedésben Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja is részt vett.
A Fodor utca környékén szedték a szemetet a Közgazdasági Szakgimnázium tanulói. A tömbházak mögött lévő Csókakői patak partján sörös dobozok, csomagolóanyagok és papírhulladék is került a szemeteszsákokba. A diákok számára is nagyon fontos, hogy megtisztítsák a várost.

„Örömmel segítünk ezen az akción, ugye az iskola, mert segítünk így a környezetnek. Próbáljuk az összes szemetet feltakarítani. Tényleg büszkék lehetünk így magunkra, hogy itt részt vehetünk.” – mondta a ZSzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziumának egyik tanulója, Török Fanni.

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció idén nyolcadik alkalommal valósul meg országszerte. A program hazánk egyik legnépszerűbb önkéntes akciója. Keszthelyen évek óta több szervezet és iskola is csatlakozik a szemétszedéshez. Most a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum intézményei fogtak össze, ahol nem csak a diákok, hanem az iskolák igazgatói is szedték a szemetet.

„A szakképzés mellett a diákoknak a munkára nevelése, illetve a helyi közösségben való megfelelő szocializációja szempontjából nagyon fontos az, hogy itt az iskola környékén közel 300 gyerekkel, a vezetőkkel együtt tudjuk megtisztítania környéket. Reméljük, hogyha ezek a gyerekek egy-egy alkalommal egy ilyen rendezvényen részt vesznek, akkor nem csak alkalomszerűen, hanem folyamatosan oda fognak a környezetükre figyelni.” – tájékoztatott Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja.

Az Asbóth iskolában évek óta heti rendszerességgel járnak az osztályok szemetet szedni. Az intézmény most a másik két iskolával összefogva vállalta, hogy nem csak az iskola környékét, hanem a város több pontját is megtisztítják a szeméttől. Az akcióban Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere is részt vett.

„Minden környezetben, minden városban, minden otthonban nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a tisztaság és a környezet. Alapvetően meghatározza az embereknek a mindennapos általános közérzetét, hogy milyen az otthonuk környezete, milyen az iskolájuk környezete. Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy a fiatalok is aktívan részt vesznek ebben a mai munkában. Egyrészt egy jó közösségépítő program is.” – tette hozzá Keszthely alpolgármestere.

Az önkéntesek elmondása szerint Keszthelynek vannak olyan részei, amelyek kifejezetten szemetesek. Nagyon sok a cigarettacsikk a zöldterületeken is, de egyéb hulladékkal is lehet találkozni.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5863-kozos-szemetszedes-keszthelyen?fbclid=IwAR0JZPld-8djgsSty9D_R4qIVErDjTRG-AYRMoYasP00Z5OZjOO2qpF1VkY