Közel négyezren zárták a tanévet

2018. június 16. (szombat)

Összesen 3785 tanuló zárta a tanévet a keszthelyi általános és középiskolákban. Közülük 847 végzős diák van, akik közül többekre még vár a szóbeli érettségi, vagy szakvizsga. A tanévzáró ünnepségeken az iskolák igazgatói értékelték az elmúlt évet, és diákokat, pedagógusokat is kitüntettek.
A Közgazdasági Szakgimnázium elmúlt tanévét értékelte Siszler Katalin igazgató. Elhangzott a 2017/18-as tanévben az iskola több pályázatot is nyert, összesen több mint 4,5 millió forint értékben, emellett pedig számos városi rendezvény lebonyolításában is közreműködtek. Az intézmény tanulói számára is jól telt az év.

„Én nagyon sikeresnek értékelem ezt a tanévet, legalábbis az én szempontomból. Én úgy érzem, hogy egész jól teljesítettem. A kisvizsgáim is jól sikerültek. nagyjából elégedett vagyok magammal, de igyekszem, hogy jövőre még jobb eredményt hozzak majd.” – mondta Lukács Alexandra, a ZSzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulója.

A tanév végén könyvjutalommal ismerték el a kiváló tanulmányi eredményt, illetve a kiemelkedő versenyeredményt elért tanulókat. Pedagógusokat is kitüntettek, köztük Rozina Józsefet Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazták.

Az Egry iskolában is pénteken reggel búcsúztatták a tanévet a diákok. Az intézményben idén 366 tanuló koptatta a padokat alsó és felső tagozaton. Az iskolában idén is nagyon sok kiváló eredmény született, ezekről is beszámolt az intézmény vezetője. A diákok is jónak értékelték az elmúlt tanévet.

„Hosszú volt, megerőltető. Az első félév az nem ment olyan nehezen, az jól sikerült, viszont második félévben kicsit ellazultam sajnos, de a végén igyekeztem, hogy meglegyen a kitűnő.” – tette hozzá Szabolcs Soma, az Egry József Általános Iskola és AMI diákja.

Az Egryben is jutalmazták a kiváló tanulmányi eredményt elért diákokat alsó és felső tagozaton egyaránt. Emellett kiemelték azt a két osztályt is, akik a legjobb eredményt érték el a tanévben.

„Egy nagyon eredményes és egy nagyon jó tanévet zártunk, munkával telit. Azt hiszem, hogy a munkánknak az eredményét tükrözi, hogy az iskolánknak a tanulmányi átlaga 4,11, tehát én azt gondolom, hogy ez egy kimagaslóan jó eredmény. Mellette pedig megjegyezném, hogy mindig vannak gyengébb képességű tanulók, és a 366 gyerekből csak egyetlen egy gyermek lesz, aki évismétlő lesz, és 5 gyermeknek kell a nyári szünetben még tanulnia.” – emelte ki Földesi Judit, az iskola igazgatója.

A keszthelyi általános iskolák közül a Csány-Szendrey iskolában fejezték be a legtöbben, 718-an a tanévet, közülük 79 a végzős. Az Egry iskolában 366 diáknak kezdődött meg a nyári szünet, itt 49-en ballagtak el. A Ranolder iskolában 225 tanuló zárta az évet, közülük 24-en búcsúztak az intézménytől. Az Életfa iskolában összesen 93-an fejezték be a tanévet, itt 7 végzős van. A Zöldmező Utcai Általános Iskolában 74 diák volt, ebből 15 a ballagó. A Család iskolában két évente van ballagás, így idén nem voltak végzősök, itt 65-en mentek nyári szünetre.

A város középiskolái közül az Asbóth iskolában volt a legtöbb diák, a felnőttképzéssel összesen 915, közülük 297-en végzősök. A Vajdában 457 tanuló kezdet meg a nyári szünetet, itt 100-an érettségiznek. A VSZK-ban 430-an fejezték be a tanévet, itt 180 a végzősök száma. A Zöldmező Speciális Szakiskolában 60 diák volt ebben a tanévben, itt 12-en végzősök. A Premontreiben 82 tanuló kezdi meg a nyári vakációt, közülük 28-an fejezik be a tanulmányaikat.A keszthelyi oktatási intézményekben összesen 3785 diák zárta a tanévet.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8860/kozel-negyezren-zartak-a-tanevet/