Kiválasztották Keszthely Város Tortáját

2021. június 3. (csütörtök)

Gesztenye fasor, Georg-ikon, Keszthelyi Messiás – csak néhány azok közül a kreációk közül, amelyek a Keszthely Város Tortája pályázatra érkeztek. Az önkormányzat első alkalommal hirdette meg a versenyt közösségépítési és értékteremtési szándékkal. A felhívásra 6 cukrászda 8 alkotása érkezett hagyományos és reform kategóriákban, a zsűri ma délelőtt választotta ki a győztest.

Ribizlis, epres és gesztenyés kreáció is szerepel a Keszthely Város Tortája pályázatra beérkezett alkotások között. A május közepén kiírt pályázatra 6 cukrászda összesen 8 kreációval nevezett. Az indulók két kategóriában nyújthatták be a pályaműveket, az ítészek reform és hagyományos süteményeket vártak. A zsűritagok először szemügyre vették a tortákat, majd természetesen meg is kóstolták azokat.

„Elsősorban a küllem, az íz illetve ezek harmóniája, amit nézünk. Fontos szempont a Keszthelyhez való kötődés is nyilván, hogy utána hosszú távon büszkén árusíthatják, akik szeretnék, ezt a tortát. Eddig túl vagyunk már a nagy részén a kóstolásnak, rendkívül jó munkák.” – tájékoztatott a zsűri elnöke, Pintér Zsolt cukrászmester.

A Keszthely Város Tortája versenyt első alkalommal hirdette meg az önkormányzat. A pályázat célja a közösségépítés, a gasztronómiai értékteremtés és Keszthely hírnevének öregbítése. Mivel egyre nagyobb az igény a mentes sütemények iránt, így az ítészek ebben a kategóriában is várták a kreációkat, ezek elkészítésére 3 pályázó vállalkozott. Emellett 5 hagyományos torta érkezett a felhívásra.

„Keszthely városhoz nagyon szeretnék, ha az itt lakók elsősorban, de az ide látogatók is minél több szálon kötődnének. Ennek egyik eleme az, hogy fizikailag is megtapasztaljanak olyan dolgokat, amelyek Keszthelyhez köthetők. Nem csak a múzeumaink, a Balaton-partunk, a látnivalóink, hanem éttermekbe, cukrászdákba is szívesen jöjjenek. Ezért hirdettük meg Keszthely Város Napja alkalmából ezt a tortaversenyt.” – emelte ki Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere.

A zsűrizésben közreműködtek a keszthelyi VSZK diákjai és szakoktatójuk is. A tanulók a torták bemutatását, felszeletelését és felszolgálását is vállalták. A zsűriben helyet foglalt a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum vezetője is, aki örömét fejezte ki, hogy a vendéglátásban tanulókat is bevonták a folyamatba.

„Azt gondolom, hogy a gyerekek számára ez egy nagyon jó, valódi próbatétel a tanulmányaik során, amikor élesben tudják kipróbálni a kis tudásukat. Ráadásul nem is egy hálátlan feladat azért egy tortaversenyen felszolgálni a számukra. Nem hálátlan feladat az én számomra sem zsűritagnak lenni ezen a versenyen.” – mondta Vizlendvai László főigazgató.

A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére szombaton, Keszthely Város Napja alkalmából kerül sor. A zsűri hagyományos és reform kategóriában is választ győztest. A tervek szerint ezt követően a város összes cukrászdájában elérhető lesz az ítészek által legjobbnak talált kreáció.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8099-kivalasztottak-keszthely-varos-tortajat