Kitüntetéseket adtak át a Semmelweis napon

2019. július 4. (csütörtök)

Kitüntetések átadásával és előadásokkal köszöntötték a Keszthelyi Kórház dolgozóit a Semmelweis nap alkalmából. Az Amazon Ház Látogatóközpontban felelevenítették az idén 260 éves kórház történetét, de egy különleges gyilkossági esetről is hallhattak a résztvevők. A magyar egészségügy napját 1992 óta ünneplik országszerte.
A Semmelweis nap alkalmából adjunktusi kinevezést vehetett át Dr. Szeghő Balázs, az Intenzív Osztály orvosa. Szintén adjunktusi kinevezésben részesült Dr. Angyalné Dr. Tótok Mária, aki 2013 óta erősíti a Csecsemő és Gyermekosztály csapatát. Főigazgatói dicséretben részesült id. Dr. Doma Imre a nőgyógyászati és onkológiai tevékenységéért. Szintén főigazgatói dicséretet vehetett át Dr. Verebélyi Melinda, a Belgyógyászati Osztály orvosa. Dr. Mersei Tamás, a Krónikus Belgyógyászati Osztály egykori orvosának munkáját is főigazgatói dicsérettel ismerték el.

„Tulajdonképpen 29 év munkáját, elismerését jelenti. Amit korábban még 10 évvel még erdélyi pályafutásom során is folytattam. Tulajdonképpen a betegek állapotjavítása állt elsősorban előttem.” – mondta a Keszthelyi Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának orvosa.

A Magyar Orvosi Kamara Zala Megyei Szervezete kitüntetést adott át Dr. Vajda Károly nyugalmazott tisztifőorvosnak, Dr. Szendrődi Miklós körzeti orvosnak és Dr Szelestei Tamás urológus szakorvosnak. A Magyarországi Munkavállalók Demokratikus Szövetsége Móriczi Emesét, Horváthné Fekete Katalint és Boros Renátát ismerte el. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kajdel Zoltánné körzeti ápolónak adott át kitüntetést.Emellett a Keszthelyi Kórház Ápolási Igazgatósága, valamint Gazdasági Igazgatósága is adott át díjakat.

A Semmelweis nap résztvevői Szecsey-Nagy Klára előadásában Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről is hallhattak. Dr. Szutrély Péter a Keszthelyi Kórház elmúlt 260 évét elevenítette fel. Iski Szilvia történész egy rejtélyes mérgezési esetről számolt be a hallgatóságnak.Az egészségügyi dolgozókat Ruzsics Ferenc polgármester és Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere is köszöntötte.Dr. Kvarda Attila, a kórház főigazgatója Semmelweis Ignác és az intézmény életének hasonlóságairól beszélt.

„Ismerjük Semmelweis Ignácnak az élettörténetét és a megpróbáltatásait, az ő felfedezésével kapcsolatos ellenállásokat, és, hogy mi lett belőle, illetve, hogy hová került. Erre lehet azt mondani, hogy egy nagyon céltudatos, öntudatos, szakmáját szerető ember volt Semmelweis Ignác. Ugyanez mondható el a Keszthelyi Kórházat alapító emberekről is, hiszen amilyen megpróbáltatásokon átment Semmelweis Ignác, ugyanolyan megpróbáltatásokon – az egyik előadáson ki is derült – ment át a Keszthelyi Kórház.” – tájékoztatott Dr. Kvarda Attila, a Keszthelyi Kórház főigazgatója.

Az ünnepségen elhangzott, a Keszthelyi Kórház mára már egészségfejlesztési, gyógyítási és rehabilitációs tevékenységet végez, így komplex intézménnyé vált. Ez a fejlődés azonban jelentős mértékben az ott dolgozó kollégák érdeme is.

A Semmelweis nap alkalmából kitüntetettek listája:

Dr. Szeghő Balázs – adjunktusi kinevezés

Dr. Angyalné Dr. Tótok Mária – adjunktusi kinevezés

Dr. Mersei Tamás – főigazgatói elismerés

id. Dr. Doma Imre – főigazgatói elismerés

Dr. Verebélyi Melinda – főigazgatói elismerés

Tanai Anikó – ápolási igazgatói elismerés

Urbanovics Ferencné – ápolási igazgatói elismerés

Ható Ágnes – ápolási igazgatói elismerés

Papp Sándor – ápolási igazgatói elismerés

Gőczéné Tóth Gabriella – ápolási igazgatói elismerés

Kovács András – gazdasági igazgatói elismerés

Hársfalvi Károlyné – gazdasági igazgatói elismerés

gelencsérné Apáti Ildikó – gazdasági igazgatói elismerés

Márton Kálmánné – gazdasági igazgatói elismerés

Dr Szendrődi Miklós – a MOK Zala Megyei Területi Szervezetének elismerése

Dr. Vajda Károly – a MOK Zala Megyei Területi Szervezetének elismerése

Dr. Szelestei Tamás – a MOK Zala Megyei Területi Szervezetének elismerése

Móriczi Emese – a Magyarországi Munkavállalók Demokratikus Szövetségének elismerése

Horváthné Fekete Katalin – a Magyarországi Munkavállalók Demokratikus Szövetségének elismerése

Boros Renáta – a Magyarországi Munkavállalók Demokratikus Szövetségének elismerése

Kajdel Zoltánné – a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerése

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6182-kitunteteseket-adtak-at-a-semmelweis-napon?fbclid=IwAR0uGO5pNLztzEoWurxOf6ZGXsPZB-dOoAL5vFTzEMvIBlCJWiPPokLQp-w