Kilenc védett sírhelyet újított fel Keszthelyen a Nemzeti Örökség Intézete

2021. június 30. (szerda)

A példaértékű életutakat fontos bemutatni és megőrizni az utókor számára – hangzott el kedden délelőtt a Nemzeti Örökség Intézetének keszthelyi megemlékezésén. Az intézet 9 védett sírt újított fel a városban. Olyan emberekét, akik munkásságukkal a jelenre is hatást gyakorolnak. Az eseményen a hozzátartozókkal együtt keresték fel a Szent Miklós temetőben található felújított síremlékeket.

Lipp Vilmos, Dr. Darnyai Béla, Dr. Belák Sándor, Dr. Juhos Lajos, Csik Ferenc, Dr. Lovassy Sándor, Dr. Csák Árpád, Dr. Ejury Lajos és Manninger Gusztáv Adolf nyughelyét jelezte a temető gondnoksága, hogy javításra szorulnak. A neves professzorok, sportolók és múzeumalapítók mind Keszthelyen a Szent Miklós temetőben nyugszanak, síremlékük védettség alatt áll.

Dr. Cséby Géza tiszteletbeli konzul méltatta azokat, akiknek síremlékét felújította a Nemzeti Örökség Intézete. A megemlékezésen Móczár Gábor főigazgató elmondta, 6000 sírhelyet ápolnak ők Magyarországon, Zala megyében 36-ot, ebből 15 Keszthelyen található.

„Nagyon fontos mindenek előtt az összes nyughelynek a tisztelete és óvása. De mindezek között még fontosabb számunkra minden olyan magyar személyiségnek a nyughelye, akik hozzátettek a nemzet megmaradásához és épüléséhez. Éppen ezért mindazok, akiket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a védett sírok közé, a nemzeti sírkertbe soroltak, folyamatosan a figyelmünkben vannak. És hogyha jelzést kapunk arról, hogy a sírhelyek méltatlan állapotban vannak, akkor eljövünk, megvizsgáljuk azt a temetőt és azt a sírt. És ha több sírt is találunk ebben a temetőben, igyekezzük összevonni őket. Így került sor, most idén erre a 9 sírra.”

A főigazgató elmondta, idén országosan 21 nyughelyet tudtak felújítani, ezt 75 millió forintból valósították meg. Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta, példaértékűek ezeknek az embereknek az életutjaik, melyeket fontos bemutatni az utókor számára is. Éppen ezért kezdeményezi, hogy egy emléktáblát is helyezzenek ki a Szent Miklós temetőbe.

„Polgármester úr már meg is jegyezte, hogy ezt támogatni fogja. Túl azon, hogy rendbe van téve a sírhely, azon kívül legyen egy kis emléktábla a temetőben. Ha úgy tetszik, egy ilyen információs tábla, amin azért felsorolják, hogy kik a Nemzeti Sírkert Program keretében kik nyugszanak itt a temetőbe. Hogy mindenki láthassa, hogy kik azok, akik külön ebben a programban részt vesznek, akikre különösen büszkék lehetünk.”

Az esemény keretén belül a jelenlévők végigsétáltak a sírok között, minden most felújított emlékműnél egy-egy szál virággal emlékeztek meg az elhunytakról. A város közösségi és közéleti fejlődésében jelentős szerepet játszó egykori kiválóságok emlékét az önkormányzat szerint is kötelesség őrizni.

„Az életünk jelentős részét töltjük azzal, hogy tervezzük a jövőt, majd aztán dolgozunk azon, hogy ezt a tervezett jövőt megvalósítsuk. De nagyon fontos az, hogy amikor a jövőre gondolunk, akkor tudnunk kell azt, hogy honnan jövünk és egy közösségnek is tudnia kell, hogy honnan jön. Éppen ezért azt gondolom, hogy egy település, egy közösség életében, egy város életében a temető az mindig egy kiemelten fontos hely, hiszen ott nyugszanak azok az emberek, akik nagyon sokat dolgoztak azért, hogy mi ma itt lehessünk, hogy mi olyan körülmények között élhessünk, ahogy élünk. És hogy Keszthely városa olyan helyzetben legyen, amiben lehet.” – osztotta meg Nagy Bálint polgármester.

A megemlékezésen elhangzott, a Nemzeti Örökség Intézete idén kezdte el a nemzeti emlékezetpedagógiai program megvalósítást. Ennek során a középiskolások akár több helyre is ellátogathatnak tanulmányaik alatt, ahol terepmunka keretében ismerkedhetnek meg a történelemmel, illetve a saját közösségükhöz tartozó neves személyiségek életével is.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8179-kilenc-vedett-sirhelyet-ujitott-fel-keszthelyen-a-nemzeti-orokseg-intezete