Kiemelkedő eredmények az Asbóthban

2019. március 28. (csütörtök)

Négy különböző szakmában szereztek érmet az Asbóth iskola diákjai. A márciusban megszervezett Szakma Sztár versenyen 106 iskola 228 tanulója jutott a döntőbe, a keszthelyi intézmény tanulói pedig három ezüst és egy bronzéremmel térhettek haza. Ez az eredmény országos szinten is kiemelkedő.
Az Asbóth iskola diákjai rendszeresen megméretik magukat országos és nemzetközi szintű versenyeken is. Az elért eredmények bizonyítékai annak, hogy az intézményben kiváló munka folyik és nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra – mondta Csótár András, az iskola igazgatója. Ezek a versenyek azonban nem csak a pedagógusoknak, hanem a diákoknak is fontosak.

„Alapvetően egy nagyon intenzív időszak volt számomra, viszont nagyon-nagyon élveztem. Mindig tudtam, hogy emberekkel és szépségápolással szeretnék foglalkozni, és ez egy nagyon jó visszacsatolás volt számomra, hogy jó úton haladok.” – mondta Hoffmann Ágnes, a ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziumának tanulója.

Az iskolában nem csak a kozmetikus, hanem a fodrász tanulók is számos versenyeredménnyel büszkélkedhetnek. Németh Viktória ezúttal ezüstéremmel térhetett haza a márciusi versenyről.

„Nekem ez már célom volt, hogy erre a versenyre eljuthassak. Tehát már éveken keresztül mindig valamit hozzátettem, hogy még több maximumot kihozhassak magamból.” – tette hozzá az iskola másik diákja.

Hetesi Levente karosszérialakatos tanulóként méretette meg magát. Az erős mezőnyben másodikként sikerült végeznie. Vajda Tamás erősáramú technikusnak tanul, ő a dobogó harmadik fokára állhatott fel a versenyen.

„Nagyon sokat készültem a versenyre, és nagyon örültem, mikor bejutottam a döntőbe. Itt két napon keresztül megint egyfolytában dolgoztunk, de meglett az eredménye, mert harmadik lettem.” – emelte ki a verseny bronzérmese.

Az iskola a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően a 4. helyre került az országos ranglistán. A szakmai sokszínűség tekintetében azonban a 2. legeredményesebb intézménynek számít.

„Öröm és büszkeség számunkra az, hogy kitűnő tanulóink ilyen szépen végeztek az országos döntőben. Az őr teljesítményük révén az Asbóth iskola az ország legjobb iskolái közé került be idén. Négyen jutottak be az országos döntőbe, és mind a négyen nagyon jól dolgoztak, és mind a négyen dobogóra is állhattak. Így az Asbóth iskola a megszerzett érmek tekintetében holtversenyben a negyedik lett az ország szakképző iskolái közül.” – tájékoztatott Csótár András, ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziumának igazgatója.

Zala megye szakképző intézményei összesen 8 érmet szereztek a márciusi Szakma Sztár versenyen, ennek fele került az Asbóthba. Az intézmény a jövőben a szakmai világbajnokságra készül, ahol egy diák már biztosan képviseli az iskolát.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5883-kiemelkedo-eredmenyek-az-asbothban?fbclid=IwAR1cWzFZqGBLRmj4ZD2rf6XVda5jxyiFYjB_Ajn5Tj0aLJ03T7OH41GBJ9g