Keszthelyi diákok a Virtuózokban

2021. január 6. (szerda)

A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor hatodik évadában szép sikerrel szerepelt a Festetics György Zeneiskola két tanulója. Kádár Viktória és Jónás Leonárd. A két fiatal bejutott Magyarország a 40 legjobb komolyzenei tehetsége közé. A zeneiskolában látogattuk meg őket a fél évi zongora vizsgán, ahol ugyan ők felmentést kaptak a vizsga alól, de kérésünkre leültek a zongorához és megmutatták játékukkal, hogy a mindenük a komolyzene.

„Tulajdonképpen szóhoz sem tudok jutni.” Magyar Televízió komolyzenei tehetségkutató versenysorozatának válogatóján ez a dicséret egy keszthelyi 17 éves fiúnak, Jónás Leonárdnak szólt. Leonárd 8 éves kora óta a Festetics György Zeneiskola zongora tanszakos hallgatója. A klasszikus tehetségkutató versenyen való részvétel régi álma volt.

„A Virtuózokba már régóta akartam jelentkezni. Most éreztem először úgy, hogy már felnőttem hozzá. Egy darabot kellett beküldeni, ami öt percnél rövidebb. Erre Prokofjev: Sonata No.7.-nak a 3. tételét választottam. Ezzel bejutottam a válogató adásba. Ott pedig Prokofjev: Ördögi sugallatát adtam elő.”- mondta el Jónás Leonárd.

A fiatal tehetség gyakorlatilag bármilyen darabot eljátszik, technikai tudását kell még fejleszteni. A zongorista jelenlegi tanára –aki két éve tanítja- a könnyen, kitartással javítható hibákban segíti.

„Elsősorban dinamikai árnyaltság,tehát, hogy nem mindig hangosan zongorázunk – mert ő nagyon hangosan zongorázott- és ezeket darabon belül sikerült nekem „hála Isten” a darabon belül beállítani. Tehát a lágy zongorázás hiányzott belőle.”- adott tájékoztatást Leonárd tanára, Babos Judit.

Elismerő, dicsérő szavak a 11 éves Kádár Viktóriának is szóltak, aki már többször elkápráztatta a keszthelyi közönséget zongorajátékával. Már több hazai sikert és nemzetközi elismerést is tudhat magáénak. Mindene a komolyzene. Két éves kora óta naponta több órát tölt zenetanulással, tudásának fejlesztésével. A Virtuózokra ő is nagy izgalommal készült.

„Beküldtük a videót, aztán jött a casting és egy előválogató. A felkészülésben segített anyukám, a Becht Erika néni és Judit néni is. Nagyon örültem mikor bekerültem a Virtuózokba mert nagy élmény volt számomra. Egy Chopin művet adtam elő. Chopin Asz-dúr keringőjét. Azért ezt választottam mert az országoson is ezt játszottam és nagyon kedvelem ezt a darabot. „- mondta Viktória.

A kislány fejleszthetőségéről Babos Judit a következőket mondta.

„Igen, ez nagyon nagy felelősség és nagyon nehéz. Ugyanis őbelőle nagyon árad a zene. Akiből árad és megszületik a zene, az ösztönösen jól csinálja, nekünk az a feladatunk, hogy koordináljuk, beosszuk a gyermeknek az energiáit. Az elképzeléseit terelgessük a helyes irányba.”- mondta el Babos Judit.

A zeneiskola két növendéke a válogatón nagyon szép eredménnyel szerepelt. Az intézménynek büszkeségeiről az igazgató is szívesen beszélt.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ilyen két tehetséges tanulónk van – pontosabban több is van – de ők messze kiugranak a többiek közül. Mindig mondom, hogy a zeneoktatás olyan mint a tömegsport és az ő sikereikkel tudjuk még inkább felhívni a figyelmet. Ami hasonlóan hangsúlyos dolog.450 tanulónk van és a többi 448 adott esetben legalább ilyen fontos számunkra!”- mondta az intézmény igazgatója,Bánhidai Tamás.

A két keszthelyi versenyző eredménye dicséretes. A mára nemzetközi színtérre lépő V4+ című versenyben egy év múlva újra megmérettetik magukat.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7709-keszthelyi-diakok-a-virtuozokban