Keszthelyen tanácskoztak

Időpont: 2018. 12. 05.

A Helikon Kastélymúzeum adott otthont a Balaton Akadémia idei záró tanácskozásának,melynek témái a Szent László könyvsorozat idén megjelent kötetei voltak. A kötet bemutatók mellett a „nemzeti minimum kérdését is taglalták a kutatók,szakemberek.
A Balaton Akadémia Táj és Magyarságkutató Központ küldetése a térség értékteremtő és értékmegőrző intézményeként a magyarság szellemi -erkölcsi felemelkedésének szolgálata,az európai műveltségeszmény tisztelete. Ezt fogalmazták meg a megalakuláskor 1992-ben. Azóta üléseiket e gondolat mentén tervezik. Kiadványaikat,könyveiket ennek szellemében írják az irodalmárok. Az idei évzáró tanácskozáson  megvitatták többek között  a délszláv háború eseményeit, és az idén megjelent irodalmi műveket.

"A Balaton Akadémia egy Szent László könyvsorozat részeként a Felvidéken, Délvidéken,Erdélyben élő magyarok gondolatait ezúttal nem a politikusok nyilatkozatai,a történelem adatai hanem az ott élő költő barátaink munkáin keresztül próbálja meg bemutatni. Így a Felvidékről Batta György kötetét jelentettük meg aki az egy mondat a szeretetről című versével a nemzetek és az egyes emberek közötti összefogás, történelmi szükségességéről ír."-adott tájékoztatást az akadémia igazgatója,Dr. Szijártó István.

A Balaton Akadémia három könyvsorozatának  eddig kiadott 165 könyve az idén három új kötettel bővült.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9291/keszthelyen-tanacskoztak/?fbclid=IwAR1u248lmcnkvHg2UUb_0AOp2PXYXBXTq1fdGGXXqNEQV1kLzm55iFzRs5Y