Keszthelyen fedezte fel az Aranycsapat labdarúgójának síremlékét dr. Iglódi Endre

2021. március 22. (hétfő)

Újabb sportikon sírhelyét fedezte fel Keszthelyen dr. Iglódi Endre. Az Aranycsapat örökös tartalékkapusa, Gellér Sándor urnahelye a Szent Miklós temető díszsírhelyeinek közelében található. A Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör alelnöke és egyben a Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja az egykori kiváló labdarúgó halálának 25. évfordulóján el is helyezte az emlékezés koszorúját. Felfedezését a sportéletből többen örömmel fogadták.

A magyar futballtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb mérkőzése kétségkívül az 1953-as Anglia elleni volt, amikor az Aranycsapat 6:3-ra győzött a britek ellen. A meccs 78. percéig Grosics Gyula védett, majd Gellér Sándor tartalékkapus érkezett a helyére. Bár akkor hálóőrt csak sérülés esetén lehetett cserélni, az esetről a „Fekete Párduc” az M1 egyik archív felvételén elmondta, ha lehetőség nyílt a cserére, azt végrehajtották. Ezt a budapesti visszavágón is megtették, amikor 7-1-re győztek a mieink. Gellér Sándor, az Aranycsapat örökös tartalékkapusa összesen 8 alkalommal lehetett magyar válogatott.

A Szent Miklós temető díszsírhelyeinek közelében található Gellér Sándor urnahelye, ezt nem régiben Dr. Iglódi Endre fedezte fel. Az egykori labdarúgó 1996. március 13-án hunyt el, a jubileum kapcsán a Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja meg is koszorúzta sírhelyét. Elmondta, véleménye szerint köztudott,hogy 11 játékos hol nyugszik. Többen Budapesten vannak eltemetve, vidéken csak ketten. A tartalékkapus megtalálását egy hosszú kutatómunka előzte meg.

„Kettő labdarúgó van vidéki temetőben. Lóránt, a középhátvéd, ő a kőszegi temetőben nyugszik, és Czibor, ő pedig Komáromban, a szülővárosban. Gellér pár éve nyugszik itt a keszthelyi temetőben. És azt kell, hogy mondjam, hogy mi a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör részéről ápoljuk emlékét és a jövőben is koszorúzni fogunk. Most pedig a nap nevezetességét az adja, hogy 25 évvel ezelőtt hunyt el Budapesten. Egyébként 1925-ben született ő és hangsúlyozom, ő volt a magyar válogatott, az Aranycsapat állandó tartalékkapusa.”

Iglódi Endre elmondta, felfedezését örömmel fogadta az egykori labdarúgó csapata, az MTK, mellettük a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság is. Utóbbi elnöke, Kulcsár Krisztián személyesen mondott neki ezért köszönetet.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7903-keszthelyen-fedezte-fel-az-aranycsapat-labdarugojanak-siremleket-dr-iglodi-endre