Keszthely! Pörögj fel!

2020. június 19. (péntek)

Péntek délutántól használhatják az óriáskereket Keszthelyen az érdeklődők. A turisztikai attrakció a városvezetők szerint sok embert vonzhat nem csak a környékről, az ország bármely pontjáról. Az 50 méter magas óriáskerékről a környező településeket és a Balatont is jól lehet látni. A csodás panorámát egészen szeptember végéig nézhetik meg az érdeklődők.

Péntek délután a képviselőtestület tagjainak és a sajtómunkatársainak elsőként volt lehetősége felülni az óriáskerékre. Az 50 méter magas építmény a Keszthely! Pörögj fel! program része, mely a nyári turisztikai kampány egyik látványossága. A város polgármestere elmondta, ilyen magasságból még nem láthatták az érdeklődők a környéket.

Az óriáskerék kabinjaiban 6-6 fő tartózkodhat egyszerre. A 30 gondolában így összesen 180 fő utazhat, akik megtekinthetik a Balatont, Keszthelyt, Gyenesdiást, Vonyarcvashegyet és Balatongyörököt is madártávlatból. Nagy Bálint polgármester szerint az ország egyik legnagyobb óriáskereke kellően vonzó lehet mind a lakosság, mind a turisták részére.

„Azt gondolom, hogy keszthelyi fejlesztéseknek mindenképpen nagyszabásúaknak kell lenni és nem lehet középszerű programokat csinálni. Ez egy nagyon fontos alapelvem. És azt gondolom, hogyha figyelembe vesszük az elmúlt advent sikerét, hogy a közel 20 méteres óriáskereket a Fő téren fel tudtuk állítani. Innen jött az ötlet, hogy akkor nyáron felállíthatnánk lent a Balaton-parton az ország egyik legnagyobb óriáskerekét. És azt gondolom, hogyha most itt lassan a csúcsra érve körülnézünk, szerintem kevesen látták ilyen szemszögből a Balatont, Keszthelyen egészen biztos. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez országos szempontból is egy nagyon nagy vonzerő lesz az ideérkező vendégeknek.”

A sajtóbejárást követően délutántól kezdve bárki kipróbálhatta a látványosságot. Sokan érkeztek a megnyitóra, akik elsőként szerették volna átélni a nem mindennapi élményt. Egy társaság Pécsről látogatott el a városba.

„Nagyon jó volt, másodszor ültem, de ez sokkal jobb volt, mert nagyobb volt és lassabban is ment azért. És sokkal szebb volt a látvány is.” – mondta el Scholtz Lili.

„Igen, mert ugye magasabb is volt, meg a Balaton is látható. Mert ugye én Budapesten voltam, ott ugye nyilván csak a várost lehet látni. Itt meg ugye a vizet meg mást is, más a környezet.” – tette hozzá Alpár Zsófi.

Az óriáskereket minden nap lehet használni. Hétfőtől csütörtökig délután 2 és este 10 óra között, míg péntektől vasárnapig délelőtt 10-től este 11 óráig várják az érdeklődőket. A megváltott jegyek három körig érvényesek. A felnőtt jegy 2000, a gyerek és a nyugdíjas 1500 forintba kerül. Keszthelyi lakosok lakcímkártya felmutatásával 10% kedvezményben részesülnek.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7176-keszthely-porogj-fel