Keszthely lett a Balaton második legsportosabb települése

2019. augusztus 26. (hétfő)

25 település 38 csapata vett részt a 15. Mozdulj Balaton Sporttalálkozón Vonyarcvashegyen. A jubileumi rendezvényen három sportágban mérkőzhettek meg egymással a résztvevők. A programot a Balaton Fejlesztési Tanács szervezi meg 2004 óta, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgásra, a szabadtéri sportokra. A vonyarcvashegyi rendezvényen dől el, hogy ki kapja a Balaton legsportosabb települése címet, ezt idén Ábrahámhegy érdemelte ki.
Strandröplabda, kispályás labdarúgás és streetball kategóriákban indulhattak a versenyzők a Mozdulj Balaton záróprogramján. Utóbbiban 6 csapat mérte össze tudását. A keszthelyi versenyzők évek óta járnak a programra, most új taggal egészült ki az összeszokott társaság.

„Egész jó a mezőny. Tehát ahhoz képest, hogy egy ingyenes nevezési lehetőség van itt, nagyon színvonalas lett a mérkőzés. A csapatom is jó.” – mondta el Timár Gergő.

A vonyarcvashegyi megmérettetésen 25 település 38 csapata vett részt. A programot 15. alkalommal szervezte meg a Balaton Fejlesztési Tanács, akik stratégiai tervezetükben kiemelt szerepet szánnak sportrégió kialakítására, melyhez szervesen kapcsolódik a Mozdulj Balaton.

„Az volt a célunk vele, hogy a Balatonra érkező látogatók, strandolók számára egy aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk. A mai életben egyre fontosabb, hogy testünk, egészségünk megőrzését ne csak a mindennapokban, hanem a szabadidőnk során is vigyük és azt gondoltuk, hogy azzal, hogy sportolási lehetőségeket, sportpályákat, eszközöket és szervezett programokat ajánlunk a látogatóknak, azzal segíteni tudjuk ezt és számukra is egy plusz kikapcsolódási lehetőséget tudunk biztosítani a strandokon.” – ismertette Fekete-Páris Judit.

A rendezvény másik célja, hogy felhívja a figyelmet a szabadidősportokra. Ezeket ugyanis bárki, bármilyen előképzettség nélkül végezheti, amatőrök és profik egy csapatba is kerülhetnek.

„Azt kell mondanom, hogy néha az akaratuk ellenére szeretnénk boldoggá tenni az embereket. Sokaknak idegen, hogy ők mozogjanak, mert hogy korábbról nem volt mozgásélményük, félnek a megjelenésüktől, az ügyetlenségüktől, holott a szabadidősport nem feltételezi azt, hogy valaki nagyon tehetséges legyen, nagyon ügyes legyen, bárki csinálhatja, a lényeg, hogy jó érezze magát.” – emelte ki Salga Péter.

A Lidó-strandi megmérettetésen Ábrahámhegy érdemelte ki a Balaton legsportosabb települése címet. A második helyezett Keszthely lett, míg a dobogó harmadik fokára Balatonfenyves léphetett fel.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6344-keszthely-lett-a-balaton-masodik-legsportosabb-telepulese?fbclid=IwAR1ZAQBWlAPlNh8ooMwdZn0t64aGvSos9gzPvhzn2Ai7JmlwserPj7zJEx8