Keszthely hazavár: pályázati lehetőségek nyíltak

2019. augusztus 2. (péntek)

Megnyíltak a pályázati lehetőségek a Keszthely hazavár programban. A 18 és 35 év közötti keszthelyi fialtok ösztöndíjra, rezsi-, keresetkiegésztő és lakásvásárlási támogatásra pályáztathatnak mostantól. A projekt bérlakásprogramja viszont csúszik, kivitelezők hiányában sikertelen volt a közbeszerzés. A fiataloknak személyre szabott tanácsadásokkal segítik a pályázati anyagok kitöltését.

A 18 és 35 év közötti keszthelyi fiatalok életkezdését és családalapítását kívánja elősegíteni a Keszthely hazavár program. A cél, hogy Keszthely vonzóbb letelepedési célponttá váljon a fiatalok számára és lelassuljon az elöregedési folyamat a településen. A program keretében most négy pályázatot is hirdettek. A rezsitámogatással egy éven át havi 30 ezer forintos összeg nyerhető el. A keresetkiegészítő támogatás és a tanulmányi ösztöndíj összege havi 58 ezer forint, szintén egy éven át. A legnagyobb támogatást az első lakás megszerzéséhez kaphatják a fiatalok; egyszeri bruttó 1,4 millió forint összeg nyerhető el.

Remete Zsuzsa szakmai vezető: „A pályázatok célja összességében az, hogy a helyi fiatalokat segítsük az életkezdésben, tehát hogy könnyebb legyen, magasabb bért lehessen itt kapni, könnyebb legyen az első ingatlanhoz jutás, annak érdekében, hogy meg tudja tartani a város a fiataljait, hogy fiatalosabbá tudjon válni újra a város. Ezáltal nem csak a városnak, hanem a helyi vállalkozóknak is lehetőséget adva azzal, hogy fejlesztéseiket megvalósítsák, hogy a munkaerő rendelkezésre álljon.”

Remete Zsuzsa hozzátette: a Kossuth Lajos utca 28. alatti irodában, a művelődési központ épületében hétfő és csütörtök délutánonként személyre szabott tanácsadást nyújtanak. Akár a pályázati anyagok kitöltésében is segítenek. A projekt fő eleme a bérlakás program. A szakmai vezetője közölte, hogy ennek közbeszerzése eredménytelenül zárult le.

„Így a bérlakásoknak a felújítása az jelenleg nem tud elkezdődni. Várhatóan egy következő közbeszerzés során tudunk kivitelezőt találni a bérlakásokra” – fogalmazott a program szakmai vezetője. Hozzátette: vélhetően a következő év elején fogják ezeket a pályázatokat kiírni. A program keretében 14 belvárosi lakást újítanak fel teljesen és be is bútorozzák azokat. 22 fiatal számára 24 hónapon keresztül nyújtanak lakhatást. A kedvezményezetteknek csupán rezsiköltséget kell majd fizetniük.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6279-keszthely-hazavar-palyazati-lehetosegek-nyiltak?fbclid=IwAR2oNbsLIB1H_aEC4N2DNfnNrQWCj4eeLGzePxRgQ3hNtclqHRUmQJkrli4