Kerékpárutak épülnek és a csapadékvíz-elvezetés is megoldódik

2019. október 7. (hétfő)

Kerékpárutak épülhetnek és a csapadékvíz-elvezetés is megoldódhat Keszthelyen. A Zala Megyei Közgyűlés több, Keszthely térségét érintő pályázat beadásáról döntött. A Területi Operatív Program keretében benyújtott támogatási igényekről tartott sajtótájékoztatót az országgyűlési képviselői irodában Manninger Jenő és Nagy Bálint alpolgármester.
Szeptember utolsó hetében a Zala Megyei Közgyűlés több, Keszthely térségét érintő pályázat beadásáról döntött. A TOP, azaz a Területi Operatív Program turisztikai és közlekedési fejlesztésekre nyújt lehetőséget.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő: „Megyei konzorciumban lesz beadva egy turisztikai kerékpárút a Kis-Balatonnál. Zalaszabartól Zalamerenyéig az ottani dombokon keresztül a falvakat összekötve egy nagyon szép turistaút, amelyet persze azt akarjuk, hogy Keszthelyről is minél jobban el lehessen érni, már épül a Sármellék – Zala- völgye kerékpárút. És remélhetőleg megépítik – ígéret van rá a Balatoni bringakörút és Sármellék összeköttetését is és így már ebből a térségből is meg lehet azt közelíteni.”

Manninger Jenő hozzátette, a Zalaszabar, Zalaszentmárton, Egeraracsa és Esztergályhorváti településeken létesülő kerékpárút kiemelt beruházás, azaz, ha formailag megfelel, nyerni fog a körülbelül 650 millió forintos pályázat. A képviselő beszámolt arról, hogy mintegy 250 millió forintból kívánják biztonságosabbá tenni a Türje és Szalapa közötti balesetveszélyes kereszteződést.

„Nem felejtettük el a Cserszeg-Rezi körforgalmat. Az lett volna az első, mert eddig nem volt rá központi forrás ebben a Területi Programból is, de mivel már a központi forrásból biztosítva van annak a fedezete, meg is kezdték a munkálatokat, a tervezési egyeztetések folynak már” – tette hozzá a politikus.

A Kertvárost érintő pályázatokról számolt be Nagy Bálint. Az alpolgármester kifejtette, hogy a megyével konzorciumban igényelnek támogatást a városrészt bekötő kerékpárút megépítésére. Elhangzott, a Bécsi kapu úttól a Pál utca kereszteződéséig tartó szakasz a hévízi és keszthelyi kerékpárúthoz is csatlakozik a meglévő hálózattal. A másik beruházás a Kertváros csapadékvíz-elvezetését szolgálja. Egy korábbi pályázat kiegészítéseként 170 millió forint támogatásból valósulhat meg a beruházás.

Nagy Bálint alpolgármester: „Azt a szakaszt, ami az eredeti projektből, tervből kimaradt, azt most meg tudjuk reményeink szerint valósítani. Az elképzelésünk pontosan az, hogy a Mély utcán keresztül egy zárt csapadékvíz-elvezető rendszerbe, illetve a Hévízi úton egy befogadón keresztül tudjuk -Keszthely – Kertvárosnak a fele érintett lesz ebben – hiszen a Mély útra közvetlenül, vagy közvetetetten becsatlakozó csapadékvíz-elvezetés ezeket a mellékutcákat is érinti és ezért is egy fontos beruházás.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a keszthelyi önkormányzat egy Belügyminisztériumi pályázatból felújíthatja a Tapolcai út egy szakaszát a Rákóczi úti kereszteződéstől a kórházig.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6464-kerekparutak-epulnek-es-a-csapadekvizelvezetes-is-megoldodik?fbclid=IwAR25edJLV4qzqGweqLVki2UrTLPl8IeBn-x6SczpITYzOSTQwFbWaWilA5g