Kányádi Sándor előtt tisztelegtek a szavalók

2018. november 15. (csütörtök)

42 diák részvételével rendezték meg a 23. Szép magyar beszédért szavalóversenyt. A megmérettetésnek ezúttal is a Fejér György Városi Könyvtár adott otthont. A korábbi évektől eltérően idén kötelező verssel is készülniük kellett az általános és középiskolás tanulóknak.
Kányádi Sándornak állítottak emléket a Szép magyar beszédért szavalóverseny résztvevői. A 23. alkalommal megrendezett programra idén is határon túli írók, költők alkotásaival lehetett nevezni. Az általános iskolások számára Kányádi Sándor Valami készül című verse volt kötelező, a középiskolások pedig Dsida Jenő Psalmus Hungaricusaból adtak elő egy részletet. A fiatalok számára minden évben nagyon sokat jelent ez a megmérettetés.

„Minden szempontból kiélheted magadat a színpadon, és adhatod magadat valamilyen szinten. Van egy olyan érzés, amikor átérzed a verset, az nagyon jó, mert bele tudod élni magad.” – mondta a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola tanulója, Lázár Panna.

A Fejér György Városi Könyvtár olvasótermében az általános iskolák alsó tagozatosai mutatkoztak be. A szavalóversenyre nem csak Keszthelyről, hanem a környező településekről is érkeztek diákok. A kicsik közül többen választottak humoros verseket, de olyan is volt, aki meserészlettel készült. A versenyzők mindig nagy lelkesedéssel készülnek a rendezvényre.

„Izgalmasak meg viccesek is, és szeretek szavalni, meg jó kiállni a közönség elé, meg ügyesnek lenni, meg nagyon szeretem, nagyon kedvesek számomra a versek, meg nagyon jók szerintem, meg szeretem őket.” – nyilatkozott a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI diákja, Fehér-Kun Flóra.

A „Szép magyar beszédért” Alapítvány azzal a céllal hozta létre a szavalóversenyt 23 évvel ezelőtt, hogy ösztönözze a fiatalokat a verstanulásra és a szabatos nyelvhasználatra. A zsűrinek minden évben nagyon nehéz dolga van a helyezések kiosztásával, hiszen az indulók között több kiemelkedő versmondó is van. A szavalóverseny népszerűsége az elmúlt közel negyed évszázadban töretlen.

„Most mi 42 fővel indítottunk, és azt hiszem, hogy ez mindenképpen becsülendő, hogy ennyien jelentkeztek. Valóban szépen megtanulták, jól elmondták, és még azt sem lehet mondani, hogy nagyon különbözőek voltak a versmondások, mert szépen beszélnek gyermekeink, legalábbis ők, akik ide jöttek.” – tájékoztatott Dr. Cséby Géza, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A zsűri az előadásmód mellett értékelte a versválasztást is, azt, hogy az adott mű mennyire illet az előadójához. A szervezők jövőre is megrendezik a Szép magyar beszédért szavalóversenyt, ahová minden iskoláskorú verskedvelő diákot szeretettel várnak.

A 23. Szép magyar beszédért szavalóverseny eredményei:

1-2. osztályosok:

3. helyezett: Gyimesi Lilla (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI)

2. helyezett: Németh Gréta (Csány László Általános Iskola)

1. helyezett: Bauer Réka (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI)

3-4. osztályosok:

megosztott 3. hely: Gedeon Emília és Simon Lili (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI)

megosztott 2. hely: Csalló Ákos (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI) és (Gersei Pethő ÁMK, Zalaszántó)

1. helyezett: Borbás Kristóf (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI)

5-6. osztályosok:

megosztott 3. hely: Szatmári Flóra Emese (Illyés Gyula Általánis Iskola, Hévíz) és Tömör Csombor (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI)

2. helyezett: Dunca-Stadler Márk Zoltán (Illyés Gyula Általánis Iskola, Hévíz)

1. helyezett: Töreki Martin (Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok)

7-8. osztályosok:

3. helyezett: Lázár Panna (Illyés Gyula Általánis Iskola, Hévíz)

2. helyezett: Dolacsek László (Illyés Gyula Általánis Iskola, Hévíz)

1. helyezést nem osztottak

Középiskolások:

3. helyezett: Vadász Virág (Vajda János Gimnázium)

2. helyezést nem osztottak

megosztott 1. hely: Hefler Flóra és Töreki Tilda (Vajda János Gimnázium)

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9239/kanyadi-sandor-elott-tisztelegtek-a-szavalok/?fbclid=IwAR1mmMhCTtywNM0ZRFmxqxVcfr_tbOiyG-QTtiaKsWIx6AtWnb7821rwg7g