Kabátokkal segíthetünk a rászorulóknak

2021. január 5. (kedd)

Használt, de jó állapotú kabátok kihelyezésére sarkallja az önkénteseket két keszthelyi fiatal.

Már az első napon szép számmal érkeztek a felajánlások a rászorulók részére. A kabátokat a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány Nappali Melegedőjének előterébe helyezték ki, melyek közül nyugodtan válogathatnak a nélkülözők. Akinek megunt, kinőtt, de használható állapotú kabátja van, az felakaszthatja a kihelyezett fogasra ezeket. Az ötletgazdák Vozár Péterné segítségét kérték, hogy találjanak egy helyszínt a fogasnak. Így esett a választás a Bakacs utcai épületre. Az alpolgármester az átadón elmondta, nagy öröm, hogy a fiatalok ennyire önzetlenek és segítőkészek, sokan példát vehetnek róluk. Galamb Dóra és Török Marcell szerint fontos, hogy mindenkinek örömet tudjanak szerezni, akinek csak lehet.

„Mindketten a Facebook-on láttuk ezt az ötletet. Láttuk már több helyen is Magyarországon kihelyezve ezeket az akasztókat. Innen jött az ötlet tulajdonképpen. Azért leginkább, hogy ebben az időszakban a rászorulóknak legyen kabátjuk, mert azért az nem olcsó, nincs mindenkinek rá pénze, úgyhogy igazából ez volt a cél.”

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7701-kabatokkal-segithetunk-a-raszoruloknak