Jubileumi sportvetélkedőn vettek részt

2019. november 27. (szerda)

A Fejér György Városi Könyvtár volt a helyszíne ebben az évben is a Zala megyei mozgássérültek és látásfogyatékosok részére megrendezett Csik Ferenc öröksége elnevezésű szellemi sport vetélkedőnek. A 10. jubileumi versenyen négy csapat mérte össze tudását.
Nagy Bálint Keszthely polgármestere köszöntötte a könyvtár olvasótermében a Csik Ferenc öröksége elnevezésű vetélkedő résztvevőit. A mozgássérültek és látásfogyatékosok szellemi megmérettetését 10. alkalommal rendezték meg Keszthelyen.

„Igyekszem minden közösségi rendezvényre elmenni és személyesen ott lenni, képviselni a várost. Azért mert Keszthely városa egy közösség ami kis közösségekből épül fel. Ez is egy kis közösség. Egy olyan aktív közösség amelyik évről-évre megrendezi ezt a vetélkedőt,ami azért is nagyon fontos mert itt minden olyan idős vagy idősebb ember részt vehet egy olyan sportvetélkedőn, sporttal kapcsolatos témában,ahol az is aki tud még sportolni ill. az is aki a fizikai korlátai miatt nem tud már sportolni ,szellemileg mégis csak kapcsolódhat a sporthoz.”- mondta Keszthely polgármestere,Nagy Bálint.

A hagyományos sportvetélkedőn minden évben a több kérdéscsoportból összeállított feladatsor egy meghatározott témakörhöz vagy sportoló személyéhez kötött. Ettől nem tértek el 2019-ben sem.

„Csik Ferenc köré épül ez a vetélkedő és 10.alkalommal. Tehát jubilálunk és úgy döntöttünk,hogy azt választjuk ami a legelső volt. Csik Ferenc élete,munkássága,maga az olimpia.”-adott tájékoztatást Nemes Klára a vetélkedő főszervezője.

A témát a jelentkezést követően minden induló csapot megkapta,így volt idő felkészülni az 1936-os nyári olimpia 100 m-es gyorsúszás magyar bajnokából.

„A feladatra próbáltunk felkészülni a megkapott segédanyagból és a könyyvből. Csik Ferenc életútja könyvből amit Csik Katalin írt.”- mondta az egyik versenyző, Szabó Sándorné.

Öt feladatból állt a vetélkedő. A kérdések nehézségétől függően kaptak a csapatok időt a megoldásra. Volt Totó, keresztrejtvény, képfelismerés és annak történet elemzése, de nem maradt el a szókereső és a Csik Ferenc életében szerepet játszó települések ,személyek párosítása sem. A szellemi sportvetélkedőt a jubileumi évben a Keszthelyi Idősügyi Tanács csapata nyerte,míg 2. helyezést ért el a Zala Megyei Mozgássérültek Egyesülete Keszthely 1-es csapata,3. lett a KESOTE és 4.helyen végzett a Zala Megyei Mozgássérültek Egyesülete Keszthely II. csapata.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6615-jubileumi-sportvetelkedon-vettek-reszt?fbclid=IwAR33g422O0YBKUvs199lFpr0Gaos-k0y7AxOALSlM6OtSAEIh4zs7vZrFY8