Jubilál a VSZK

2019. november 22. (péntek)

Fennállásának 55. évét ünnepli ebben az évben a keszthelyi VSZK. A jubileum kapcsán péntek délelőtt nagyszabású gálaműsort rendezett az intézmény a Balaton Színházban. Az eseményen elhangzott, a nagy múltú iskolának nagy szerepe van a környék munkaerő teremtésében, hiszen a vendéglátás és a turizmus régiójában szükség van azokra a szakemberekre, akik innen kerülnek ki. A program során kulturális műsort adtak az intézmény jelenlegi tanulói.
Az ABBA nagysikerű slágerére mutattak be saját koreográfiát a 11. A osztályos tanulók a gálaműsoron. Emellett énekes, hangszeres műsorokkal, néptánccal, verssel és többek között bűvészmutatványokkal is készültek a diákok. Legtöbbjük a vendéglátásban képzeli el jövőjét, így tudatosan esett korábban a VSZK-ra a választásuk.

„Azért választottam, mert közel van és szerintem lehet jó híre. Sok jó minden tapasztalható itt. Igazából mindenhol tanulni kell és nagyon jó szakoktatók vannak.” – mondta el Pálfi Laura.

A gálaműsoron köszöntőt mondott Fisli István igazgató. Mint elmondta, a VSZK egy unikum, ahol minden adva van arra, hogy sikeres szakembereket képezzenek. Felhívta a figyelmet a technikai fejlődésre is. Az iskola 1964-ben kezdte meg működését, amely azóta folyamatosan a megújulásra törekedett.

„Kellett egy hely, ahol a gasztronómiát szakértelemmel űzik. Mert kellett egy hely, hogy a Balaton vendégforgalma erősödjön. Mert kellett egy hely, hogy a régiónk , mindannyiunk otthona fejlődjön. Mert kellett egy hely, ahol szenvedély a minőségi vendéglátás. Mert kellett egy hely, ahol örök érték a vendégtisztelő mentalitás.”

A megjelenteket Nagy Bálint polgármester is köszöntötte. Beszédében kiemelte, fontos, hogy a jövőben is szakemberek kerüljenek ki az iskolából, akiknek a térségben minőségi munkalehetőséget tudnak biztosítani.

„Ilyenkor, amikor az ember elgondolkozik azon, hogy ebben az 55 évben mi minden történt akár a város, akár az intézmény életében, akkor nyilván arra is kell gondoljon, hogy a következő időszakban, a következő évtizedekebn, milyen feladat áll a közösségünk, Keszthely előtt. Ennek a közösségnek, ennek a keszthelyi közösségnek a VSZK egy meghatározója volt az elmúlt években is és fontos, hogy ez a jövőben is így legyen.”

A programon beszédet mondott Manninger Jenő a térség országgyűlési képviselője is. Kiemelte, a VSZK-nak a jövőben is fontos szerepe lesz, hiszen a turizmus által fejlődhet a régió.

„Ez természetes, ezek az adottságok, hiszen Budapest után a második legnagyobb desztináció, így mondják, de mondhatjuk úgy, hogy turisztikai térség. Hévízzel együtt Keszthely nyilván, de ezek nem távolságok, tehát nyugodtan kezelhetjük ezt a térséget egyben. És arra is törekszünk, hogy ennek megfelelően kapja meg a VSZK is a lehetőségeket.”

A jubiláló intézményt többen köszöntötték. Az ünnepség végén a műsor alatt elkészített tortával tisztelegtek az 55 éves évforduló alkalmából.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6604-jubilal-a-vszk?fbclid=IwAR00Yf3aQbAmnCnExiQxkb4rFrziJOpGHqE7WkLDM_8Bu3CZ8507DnID838