József Attila előtt tisztelegtek

2019. április 8. (hétfő)

29. alkalommal szervezték meg Keszthelyen a József Attila szavalóversenyt. A Fejér György Városi Könyvtárban 18 felső tagozatos diák állt a zsűri elé egy kötelező és egy szabadon választott költeménnyel. Az ítészeknek ezúttal sem volt könnyű dolguk, ugyanis számos kiemelkedő szavalatot hallhattak a térség iskoláinak tanulóitól.
József Attila Tiszta szívvel című költeménye volt a kötelező vers az 5-6. osztályosoknak az idei versenyen. A szavalók más-más értelmezésben mondták el a verset a zsűri előtt. A szabadon választott költemények esetében a kortárs alkotók mellett a diákok szívesen szavalták a klasszikusokat is.

„József Attilát nagyon szeretem, mint költő, szóval így ezért. meg a családnak is kedvenc költője.” – mondta Kerpács Vanessza, a zalaszántói Gersei Pethő Általános Iskola tanulója.

Az idei megmérettetésen 18 tanuló vett részt a térség számos iskolájából. Keszthelyen ezúttal is egy területi fordulót rendeztek, amelynek az első helyezettje a megyei szavalóversenyre juthatott tovább. Cséby Géza, a zsűri elnöke kiemelte, az idei évben is több kiemelkedő szavalatot hallhattak. Az irodalomtörténész szerint kiemelten fontos, hogy a fiatalok ismerjék és szeressék a verseket.

„Az ember fejlődéséhez, az ember életéhez szervesen hozzákapcsolódik az irodalom, mint ahogy hozzákapcsolódik a zene, a színház, az opera, a balett. Azt hiszem, hogyha ezt olvassuk, nézzük, hallgatjuk, ezeket a műfajokat, akkor gazdagabbak leszünk és boldogabbak leszünk a világon.” – tette hozzá a zsűri elnöke.

A zsűri ezúttal is értékelte a versválasztást és az előadásmódot, de fontos szempont volt az is, hogy a választott költemény illik-e az előadójához. Az 5-6. osztályosok közül Dunca-Stadler Márk Zoltán állhatott fel a képzeletbeli dobogó első fokára. A 7-8. osztályos tanulóknál Dolacsek László győzedelmeskedett.

A József Attila szavalóverseny eredményei:

5-6. osztály:

2. helyezett: Töreki Martin (Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok)

1. helyezett: Dunca-Stadler Márk Zoltán (Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz)

7-8. osztály:

3. helyezett: Pandur Anett (Sármelléki Általános Iskola)

2. helyezett: Kerpács Vanessza (Gersei Pethő Általános Iskola, Zalaszántó)

1. helyezett: Dolacsek László (Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz)

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5908-jozsef-attila-elott-tisztelegtek?fbclid=IwAR22QmfQ8RFL_kMPB1-d7qIph04nYhGt1iD-Bfii3fczfVjwRU6W_InqiwU