Ismét remekeltek a Vajda Gimnázium tanulói

2020. október 19. (hétfő)

A Matematikai Tehetségekért Alapítvány 2019/2020 – es tanévben is megrendezte Magyarországon a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. Ezen a versenyen mindenki részt vehet aki szeret gondolkodni, mert a könnyebb és nehezebb feladatok együtt mindenki számára sikerélményt biztosítanak. A Vajda János Gimnázium két tanulója egy 4. és egy 13. helyezést ért el.

A vírus helyzet miatt számos tanulmányi verseny nemzetközi és országos döntője nem került megrendezésre, vagy őszi időpontban mérhették össze tudásukat. Így volt ez a Kenguru matematika versennyel is- mondják a Vajda János Gimnázium 12. osztályos tanulói. Mácsai Dániel 3 éve kezdett el foglakozni komolyabban a matematikával. Az ELTE matematika szakára szeretne jelentkezni. Több tanulmányi versenyen ért el szép eredményt természettudományi tantárgyakból. A Kenguru Matematikaversenyről 4. helyezést hozott el. A szabadideje jelentős részét a matematika tölti ki.

„Szoktam járni Budapestre a Fazekas Mihály Gimnáziumba ilyen olimpiai felkészítő szakkörre ahol az egész országból 20-30 vagy talán 40 diák is összegyűlik. Ezek idén sajnos nincsenek megrendezve a járványhelyzet miatt csak online viszont ezek tavaly nagyon jók voltak mert érdekes feladatokról tudtunk beszélgetni, egymásnak megoldásokat mutatni és ez is fejlesztő volt.”– mondta el Mácsai Dániel.

A Kenguru Matematikaversenyen a középiskolás diákok iskolatípustól függetlenül évfolyamonként azonos feladatsorokat írnak, értékelésük iskolatípusonként, évfolyamonként külön történik. Dani osztálytársa Asperján Levente is remekelt, bár a jövőjét nem a matematika világában képzeli el, 13. helyezést ért el.

„Ezek a feladatok elsősorban inkább a logikára épülnek. Természetesen kell hozzá egy alapvető tudás is, de szerintem ez az a fajta verseny amin a logika van előtérbe helyezve. Úgy épülnek fel a feladatok, hogy minél későbbi a feladat-tehát az első 10 a legkönnyebb, a második 10 egy kicsit nehezebb és az utolsó 10, az a legnehezebb. Igazából az első 20-t én nem találtam annyira nehéznek, az utolsó 10 viszont az volt.”– tájékoztatott Asperján Levente.

A fiúk felkészítő tanára szerint kiemelkedő tehetségek versenyeztek a gimnázium színeiben.

„Nagy büszkeség és nagy öröm ilyen diákokkal foglalkozni. Szoktam gyerekeket felkészíteni versenyekre. Igazándiból a Daniékat erre a versenyre nem lehetett felkészíteni mert ez egy tavalyi verseny ami a vírus helyzet vagy járvány helyzet miatt elcsúszott most őszre. Igazándiból ez 11.-ben elért eredménynek számít, közben most érték el, így most igazán erre a versenyre nem tudtunk felkészülni. Szoktunk tesztfeladatokat megcsinálni hogy készülünk rá, de ez a Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny ez egy gyors verseny 25 feladat, 75 perc. Tehát akkor végig lehet gondolni, hogy mennyi perc jut egy –egy feladatra.”– mondta Rónaky Attila.

A verseny elsődleges célja, a matematika népszerűsítése. A versenyt 89 országban azonos időpontban rendezték.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7496-ismet-remekeltek-a-vajda-gimnazium-tanuloi