Internet Fiesta

2019. március 27. (szerda)

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség közel húsz éve Internet Fiestára hívja a könyvtárakat. A programokat a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A cél pedig nem más mint az olvasás, a könyvtár és az informatika összekapcsolása rendezvények, színes programok segítségével. Zala megyében, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezésében került sor szombaton Keszthelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen az Internet Fiesta vetélkedőre.
A Fejér György Városi Könyvtárban vetélkedő csapatok tagjainak nem kis fejtörést okoztak a feladatok az Internet Fiesta megyei verseny első fordulóján. A négy fős csapatok tagjainak nem volt idejük egymással beszélgetni. Az idő volt a legnagyobb ellenfél. Minden perc számított a délelőtt 9:30-kor kezdődő szellemi és ügyességi megmérettetésen.

„Az a lényege, hogy az internetet a mai kor fiataljai, családjai hogyan használják. Nem csak a közösségi oldalakat, nem csak egy-egy oldalt használunk vagy olvasásra az interneten, hanem mit kereshetünk, milyenkérdésekre tudunk választ találni az internet segítségével. Hogy a világhálón minden szakirodalomnak a részét is megtalálhatjuk. Most gondolok itt a művészetekre vagy a csillagászatra esetleg történelmi vagy irodalmi kérdésekre.”- adott tájékoztatást a könyvtár vezetője, Pappné Beke Judit.

Zala megyében mind a három helyszínen azonos időben kezdték a központilag összeállított, tizenöt kérdésből álló feladatsor megoldását melyre 120 percet kaptak a csapatok. A kérdések összetettek voltak. Az iskolai, családi és baráti csapatok minden tagjának volt feladata. Bősze István Bence édesanyjával és barátaival vett részt a vetélkedőn. Nekik is okoztak fejtörést a feladatok.

„Elsősorban az első feladat, a Google-s képek kikeresése. Az egyiknél a 152. évfordulóját kellett kikeresni, utána pedig a könyvekből való három cím és helyszín kikeresése lap-topos ill. telefonos segítséget használtunk.”- mondta a versenyző fiú.

Az első három helyezett pontértékét valamint időeredményét kellett továbbítani a megyei könyvtárba. A keszthelyi vetélkedő résztvevői sem mentek üres kézzel haza. A megyei döntőben pedig Zalakarosra, Hévízre és Sárvárra nyerhetnek egész napos, két személyes fürdőbelépőt a versenyben kiválóan teljesítő csapatok.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5879-internet-fiesta?fbclid=IwAR2zw_Dh-hlVkbqLLwa80-Tr_J7UNT-n5pb6s4ZKTwhBTP1OoIAMc7FlkUA