II. Rákóczi Ferencre emlékeztek

2019. április 9. (kedd)

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek a Keresztény Értelmiségiek Szövetség Keszthelyi Csoportja, valamint a Keszthelyi Nemzeti Kör és a Keszthelyi Rákóczi Szövetség képviselői. Az eseményen rövid műsort tartottak, majd megkoszorúzták a Túri Török Tibor által készített szobrot.
A Rákóczi térre gyűltek össze a civilszervezetek képviselői. Az esős idő ellenére is megtartották megemlékező műsorukat. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Keszthelyi Csoportja minden évben megrendezi a visszaemlékezést, melyre más szervezeteket is meghívnak. Az alkalmon a magyar főnemes életéről hallhattak rövid előadást az érdeklődők. Mint elhangzott, az erdélyi fejedelem olyan történelmi személy, akit méltón nevezhetünk a magyarok nemzeti hősének.

„Majdnem szétesett az ország. Ugye a háború a törökkel, illetve az, hogy szétszakadt az ország három részre, illetve majdnem négy részre is. Na most ő volt az, aki, hogyha a szabadságharc, ha nem is nyert, de mégis, mert visszaállították újra a rendi országgyűlést, sikerült elérnie azt, hogy az ellenállási jog, tehát azokat az ősi megszerzett jogokat, azt részben sikerült helyreállítani. És a magyarság tulajdonképpen megmaradt, nem olvadt be.” – mondta el Krupla Zoltán a KÉSZ tagja.

Az eseményen tárogató kísérettel énekeltek dalokat a résztvevők. Rákóczi és tevékenysége ugyanis nagy hatást gyakorolt a népzenére is, hiszen számos dal származik a kuruc időszakból. A zenés produkciók mellett versek és korabeli idézetek is elhangzottak. A megemlékezésen részt vett Keszthely város alpolgármestere, Nagy Bálint is. A műsor végén a civilszervezetek vezetőivel közösen helyeztek el koszorút a Túri Török Tibor által készített szobornál. A 2019-es évet a magyar Országgyűlés emlékévvé nyilvánította, mivel a főnemest 315 évvel ezelőtt, 1704. július 8-án választottak fejedelemmé.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5917-ii-rakoczi-ferencre-emlekeztek?fbclid=IwAR0ut_GkhnmkJILHbdEI85QRdfAn5j4kNCKhsgFYjdpiOD95IrqT80raf7k