2018. 12. 08 – 2018. 12. 31.

2018. december 7. (péntek)

Idén decemberben is ingyen lehet parkolni Keszthelyen

Az idén is ingyenesen lehet parkolni Keszthelyen decemberben. A helyi rendeletben foglaltak szerint ezen a héten szombattól szilveszter éjfélig tart az az időszak, amikor nem kell fizetni a parkolásért. A több éve tartó gyakorlat célja az, hogy a karácsonyi és szilveszteri ünnepkörök idején az autósok könnyebben intézhessék bevásárlásukat.

Most még szükséges megvásárolni a parkolási díjat, ám ebben az évben utoljára pénteken kell ezt megtenni. Másnaptól – csaknem egy hónapig – ingyenes lesz a parkolás Keszthelyen. Cserényi Sándor Monorról érkezett és jónak tartja ezt a lehetőséget: „Mi nem idevalósiak vagyunk, csak most is jöttünk az adventi forgatagra. Már voltunk itt az első Adventnél is. Igazából azt mondom, hogy most még parkolójegyet kell venni, de ugye most már a következő, illetve szombattól már nem kellene. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, tehát ennek nagyon örülünk” – mondja.

Az ingyenes parkolást lehetőségét a Belvárosi Kereskedők Egyesülete szorgalmazta néhány évvel ezelőtt. A centrum forgalmi rendjének átalakítása miatt üzleti veszteségeket tapasztaltak. A város vezetésének egy szélesebb időintervallumban javasolták és javasolják eltörölni a fizetős parkolást. Végül az a rendelet született meg, miszerint Advent második vasárnapját megelőző szombattól az év végéig lehet ingyenes a megállás.

Nagy László, a Belvárosi Kereskedők Egyesületének titkára azt mondja: „Ez nagyon jó dolog. Igazából mi az tapasztaljuk egész évben, hogy a vásárlók idegesen nézik az órájukat és emlegetik azt, hogy “jaj bocsánat”, de már tovább nem tud várni – hiába vagyunk bent egy üzlet kellős közepén -, mennie kell, mert a parkoló ideje lejár. Most ebben az időszakban – hála Istennek – ez nem így van és kényelmesen, nyugodtan tudnak vásárolni.”

Az ingyenes parkolási lehetőség a rendelet szerint ugyan csak szilveszter éjfélig tart, de mivel január elseje is ünnepnap, csak jövő év január másodikától kell megváltani a megállás lehetőségét. Jantász Ferenc, a VÜZ Nonprofit Kft. Parkoló- és Piacüzemeltetési részlegvezetője elmondta: a parkolóhelyeken a felnyitott sorompókkal, a bedobónyílások leragasztásával is jelzik, hogy nem kell fizetni. A telefonos megoldást választókra és a külföldiekre gondolva tájékoztató matricákat is elhelyeznek. Hozzátette: „A hatályos parkolási rendelet értelmében Keszthely város díjköteles várakozóhelyei ingyenesen vehetők igénybe: december 7-e az utolsó fizetési nap, december 8-tól már ingyenesen lehet igénybe venni őket. Az önkormányzati rendelet úgy fogalmaz, hogy minden év Advent második szombatjától december 31-ig díjmentes a parkolás. Igyekszünk a médiában, illetve a legtöbb nyilvános fórumon erről értesíteni az ügyfeleket, lakosságot; de többen megszokhatták már, hogy ez több éve működőképes gyakorlat.”

Korlátozás a megállás idejét tekintve nincs: a fenti időszakban a keszthelyi parkolókban annyi ideig lehet megállni, ahol és ameddig csak akarunk.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9303/iden-decemberben-is-ingyen-lehet-parkolni/?fbclid=IwAR0aa6KKYjeMmvXZ9HSUEYquUznlT3pp8yvmzbD0WXphRF7Y2FX7-fsKBAk