Idén 56 strand újulhat meg a Balaton körül

2017. április 7. (péntek)

107 millió forintból fejleszthetik a keszthelyi strandokat

A Magyar Turisztikai Ügynökség több mint 2 milliárdos forrást biztosít az tóparti önkormányzatoknak. A pályázatokat már kiírták, Keszthely 107 millió forint értékben nyújtja be igényét mindhárom strandja fejlesztésére.Jelenleg még csak sétányként üzemel a Városi strand. Bárki szabadon beléphet a területre. A tervek szerint még az idei évben új beléptető rendszert telepíthetnek ide. A város mindhárom strandját fejleszteni kívánja a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának segítségével. Új WIFi rendszert szeretnének kiépíteni, napvitorlákat telepítenének és vízilabdapályát is létesítenének. A pályázati kiírás már megjelent, összesen 107 millió forintos összköltségvetéssel nyújtja be igényét a három strandra az üzemeltető VÜZ Kft.

„Szeretnénk családbarát szolgáltatásokkal bővíteni a strandjaink szolgáltatását, szeretnénk a strandra látogatók számát növelni és az alapvető infrastrukturális szolgáltatásokat is bővíteni.” – mondta el Molnár Mihály, a Vüz Kft. projektmenedzsere.

Az üzemeltető folyamatosan végzi a fürdőhelyek karbantartását. 26 platán, kőris és fűzfát is ültettek a Libás strandon. Zajlanak a fűnyírások és megtisztítják a homokozókat. A strand vitorláskikötő felőli, nyugati oldala a családok által kedvelt rész. Ide egy új vizesblokkot terveznek építeni. Keszthelyt is beleértve a pályázatokra 56 Balaton-parti település adhatja be igényét az elkövetkező 2 hétben.A Magyar Turisztikai Ügynökség olyan beruházásokat támogat, amelyek a strandok bevételeinek növekedését is eredményezik.A fejlesztéseket még idén be kell fejezni. A kisebb volumenű munkák már idén nyárra elkészülhetnek. A nagyobb beruházásokat, például építkezéseket viszont vélhetően csak a strandszezon után tudják megvalósítani.

Forrás: Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/7878/107-millio-forintbol-fejleszthetik-a-keszthelyi-strandokat-/