Hosszában úszták át a Balatont a Kis-Pingvinek

Időpont: 2019. 07. 10.

Hosszában úszta át a Balatont a fővárosi Kis-Pingvin Úszó és Vízilabda Előkészítő 18 gyermeke és 3 oktatója. Az egyedülálló, 77 km-es teljesítményt hétfőn reggel fél 7-kor Keszthelyről kezdték meg a fiatalok, akiknek a kihívással jótékony céljuk van.
Érkeznek a Keszthelyi Yacht Kikötőbe a Kis-Pingvinek. A helyszínen szüleik és kísérőik várták őket, akik jó tanácsokkal látták el a fiatalokat az indulás előtt. Bár a gyerekek között akadt olyan, aki keresztben már átúszta a Balatont, de egyeseknek ez volt az első hasonló megmérettetésük. A tizenéves úszók izgatottan néztek elébe a nem mindennapi eseménynek.

„A csapat összetartó lesz majd remélem a vízben meg mindenhol. Ugye az edzőinkre bízzuk magunkat, ők vezetnek minket, bízok benne, hogy sikerül.” - mondta el Samu Roland úszó.

Az indulás előtt közös fotók elkészítésére is volt lehetőség. A 77 km-es távot először kívánják teljesíteni gyerekekkel a szervezők. 2015-ben az úszóiskola edzői közül ketten tettek kísérletet a megvalósításra, az azonban többek között a nem megfelelő időjárási viszonyok miatt nem sikerült. A mostani kihíváshoz volt vízilabda válogatottak is csatlakoztak. A fiatalokat három felnőtt kíséri, sőt a megmérettetésnek jótékonysági szerepe is van, segíteni szeretnének általa.

„Elsősorban gyűjtünk a végtaghiányos gyermekeknek egy új tornateremre, nyilván a természetes vizek megóvására is szeretnénk felhívni a figyelmet. És mindemellett örülnénk, hogyha minél több gyermek elkezdene úszni, sportolni és mozogni.” - ismertette Török Fanni edző.

A kezdetekkor mindannyian vízbe ugrottak, azonban a távot felváltva tették meg a fiatalok. Másfél óránként váltották egymást a hatos csoportok. Az átúszást komoly felkészülés előzte meg, a gyerekek már január közepe óta végeztek nehezített edzést. A feladatot szakaszokra bontva úszták le, ugyanis az éjszakai órákban baleset megelőzési okokból nem haladhattak tovább a sportolók. Ugyancsak biztonsági szempontból 6 hajó kísérte végig az útjukat. A 77 km-t megfelelő időjárási körülmények között haladva kedd késő délutánig teljesítették.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6196-hosszaban-usztk-at-a-balatont-a-kispingvinek?fbclid=IwAR17MfCHC1gw_DbisaBnwTDiJL0AFi0z6ri9c1Nm6lszt2Rx8eshSXnXt0c

Programnaptár
Hírek, hirdetmények