Horgászcentrummá alakult a keszthelyi halásztelep

2019. május 29. (szerda)

320 millió forintos beruházással, 16 apartmanból álló horgászcentrumot adott át Keszthelyen a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. A társaság így hasznosította a halászat megszűnésével kihasználatlanná vált keszthelyi telepét. A beruházáshoz a motivációt az egyre bővülő horgászlétszám adta. A többlépcsős program keretében ősztől fejlesztik a kikötőt, az egyedülálló jégveremben pedig bemutatóhelyet alakítanak ki.
A szalag átvágásával adták át a 16 apartmanból álló horgászturisztikai centrumot. Az egykori halásztelep területén a két épülettömb minden egysége különleges balatoni panorámával rendelkezik. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. célja az volt, hogy az év minden időszakában ki tudják elégíteni a horgászok igényeit. A fejlesztés az egész Balaton és természetesen Keszthely szempontjából is kiemelt jelentőségű. Az ünnepségen a várost, Nagy Bálint alpolgármester képviselte.

A 320 millió forintos beruházást 195 millió forinttal támogatta az agrártárca. Nagy István miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország legnagyobb állóvize a Balaton, kiemelt szerepet tölt be a horgászturizmus szempontjából.

„Évente 60-70 ezer horgász vált jegyet a Balatonra. Ebben jelent komoly lokális előrelépést majd a volt keszthelyi halásztelep átalakítása. Ezekkel a vízparti apartmanokkal és kikötővel karnyújtásnyira kerül a víz minden idelátogató horgász számára. A beruházás a helyi turizmusfejlesztésében különösen hatékony, hiszen a horgászati lehetőségek ilyen biztosításával a Balaton mind a négy évszakban turisztikai desztinációként szerepelhet a jövőben” – mondta beszédében a miniszter.

Hazánkban úttörő ez a fajta fejlesztés – mondta a MOHOSZ elnöke. Szűcs Lajos szerint Európa északi területein már az ottani halászattal összehasonlítható az a bevétel, amit a horgászturizmus termel. Ezért is szándéka a szövetségnek, hogy több ilyen lehetősége is legyen a mintegy félmillió hazai horgásznak és a külföldi pecásoknak.

Szűcs Lajos MOHOSZ elnök: „Mindenképpen szeretnénk ezt kibővíteni, nem csak a Balaton mellett, hanem az ország más területein egy hálózatban működő horgászcentrumokat szeretnénk létrehozni, ahova akár Magyarországról, akár külföldről jöhetnek horgászok és jól érezhetik magukat.”

Minden apartmanhoz tartozik egy teljesen felszerelt csónak, e mellett haltisztító helyiséget és horgászfelszereléseknek szánt tárolót is kialakítottak.A kereskedelmi halászat 2015 decembere óta szünetel, utána fogalmazódott meg a gondolat, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. turisztikai szempontból hasznosítsa a saját tulajdonában álló területet. A fejlesztés többlépcsős – fejtette ki Szári Zsolt, a Balatoni halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója: „Ez három fázisba fog megvalósulni; az első lépcső megvalósulása történt meg azzal, hogy ez a mögöttem látható 16 apartman ház elkészült, második lépcsőben a kikötőfejlesztés lesz és a harmadik lépcsőbe pedig meg fogjuk valósítani az egykori jégverem helyén egy óriási akvárium felállítását és egy bemutatóhellyé alakítjuk azt át.”

Az ünnepség keretében 20 ezer balinivadékot telepítettek a keszthelyi kikötőnél, illetve további 40 ezer példányt engedtek a tóba a déli parton. Az apartmanok június elsejétől várják a vendégeket.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6072-horgaszcentrumma-alakult-a-keszthelyi-halasztelep-?fbclid=IwAR2ChqgeZOLTb8v-w6kmlJ_KqFUW95vxFjOdWOMw70yaCpzxiJEEtLZQHzg