Honvédelem és jubileum

2019. május 30. (csütörtök)

1992 óta emlékeznek meg országszerte Buda várának visszafoglalásáról. A Magyar Honvédelem Napján azok előtt hajtanak fejet, akik életüket áldozták a hazáért. Keszthelyen a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub szervezi meg évről évre az ünnepséget. Idén a tiszteletadás mellett a klub 50. jubileumát is megünnepelték.

Keszthelyen már hagyomány, hogy a Magyar Honvédelem Napján tisztelegnek a hazáért hősi halált halt magyar katonák előtt. A Várkertben felállított kopjafánál Kardos József idézte fel az 1848-49-es eseményeket. Elhangzott, a ’48-as honvédek örök példát mutattak hazaszeretetből és helytállásból. A nyugalmazott pedagógus megemlékezet a Buda várát ostromló zászlóaljakról, amelyekben keszthelyi honvédők is harcoltak.

„Jelentősége az volt ennek, hogy május 24-én valóban visszafoglalták a fővárost. Várható volt ugye, hogy Windisgratz a Duna vonalában jön már észak fele, tehát ő is egy nagy veszély lett volna, hogy hátba támadják, ha nem Budát ostromolják a magyar csapatok. Sőt, Észak-Itáliából, Észak-Olaszországból indult egy újabb osztrák-olasz seregtest és ez pedig két tűz közé fogta volna a magyarokat, tehát végül is Görgeiéknek lett igazuk.” – mondta a pedagógus.

A megemlékezést követően koszorút helyezett el a kopjafánál Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere. Fejet hajtott a hősök előtt a Magyar Honvédség, a 12. Légvédelmi Rakétaezred, a keszthelyi fegyveres erők képviselői, a Magyar Honvédség Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének elöljárói, valamint a Nagykanizsai Honvéd Egyesület és a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub. A keszthelyi katonai hagyományokat örző egyesület idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból emléktáblát lepleztek le a HEMO épületének falán.

„Felemelő érzés, hogy valóban eltelt fél évszázad, hogy itt Keszthelyen katonák voltak, meg most már csak nyugdíjas katonák vannak. Élik az életüket itt a városban, a városnak a rendezvényein aktívan részt veszünk, képviseljük a klub érdekeit, és színesítjük a város tevékenységét.” – emelte ki Szirmai János, a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub elnöke.

Az emléktáblánál is elhelyezték a tisztelet koszorúit Keszthely, a Magyar Honvédség és az egyesületek elöljárói. Ezt követően a klubtagok és a meghívottak ünnepi közgyűlésen vettek részt.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6074-honvedelem-es-jubileum