Hatalmas lehetőségek vannak a települések közti együttműködésekben

2021. március 29. (hétfő)

A kis- és középvárosok összefogása lehet az egyik motorja az Északnyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Tervnek – hangsúlyozta Navracsics Tibor Keszthelyen. A kormánybiztos a Pannon Városok Szövetségének ülésén vett részt, ahol Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere adta át az elnökséget Nagy Bálintnak, Keszthely polgármesterének. A tagok a jövőbeni együttműködési lehetőségekről tanácskoztak.

2019 őszén nagyívű terveket fogalmaztak meg a szövetség tagjai, a pandémia miatt azonban számos projektet el kellett halasztani – fogalmazott Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán kifejtette, a Pannon Egyetem alapjain létrejött szövetség célja a városok együttműködésének szorosabbra fűzése és egy gazdasági összefogás kialakítása. Éppen ezért a hétfői ülésen szó esett a Pannon Egyetem modellváltásának előnyeiről, és a gazdaságfejlesztési pályázatok adta lehetőségekről is.

„A Pannon Egyetem égisze alatt olyan kutatásfejlesztési, innovációs projektekről beszélgettünk, amely nem csak oktatási szempontból, hanem az egyes tagvárosoknak gazdaságfejlesztési szempontból is előnyös lenne. Ezen már dolgoztunk, amikor 2020 márciusában érkezett a koronavírus világjárvány, és onnantól kezdve természetesen minden város inkább a járványvédelemre koncentrált. Így nagyon sok munka hátramaradt, ez a munka most Nagy Bálint polgármester úrra vár.” – mondta Zalaegerszeg polgármestere.

Keszthely polgármestere elmondta, valóban komoly feladatok várnak a térségre, és fontos megtalálni azokat a lehetőségeket, ahol a szövetség tagjai egy irányba tarthatnak. Ezek közül kettőt emelt ki Nagy Bálint. Az egyik az együttműködés további erősítése akár új tagok bevonásával, akár azzal, hogy a szövetség egyfajta munkafórummá válik. A másik terület az oktatás és a kultúra, amely minden tagváros számára kiemelten fontos.

„Az a pont, ami mindannyiunkban közös – az oktatás és a kultúra, ezeket tudjuk olyan platformokra is helyezni, például kulturális-turisztikai tekintetben, hogy a meglévő büszkeségeinket kulturális örökségeinket, azokat a tudást és azt a kincset, ami a városainkban megtalálható, azt a mostani elnökségi ciklus alatt is minél inkább digitális formában is elérhetővé tegyük.” – tette hozzá Keszthely polgármestere.

A Pannon Városok Szövetségének ülésén Navracsics Tibor kifejtette, ez az összefogás jó példája annak, hogy a kis- és középvárosok hogyan tudnak szintet lépni. Hozzátette, az egyéni stratégiák már több esetben kimerítették a növekedési lehetőségeket, szövetségben azonban a támogatások területén is jelentős előnyhöz juthatnak a települések. Emellett ez az összefogás a Nyugat-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Terv fontos építőköve lehet.

„A motorja lehet vagy az egyik motorja lehet, hiszen ma már a gazdaságfejlesztés nem képzelhető el térségi együttműködés nélkül. Eddig általában, az elmúlt 30 évben minden városnak volt saját magáról valamilyen álma, amihez igyekezett fejlesztési forrásokat szerezni. Ebből adódóan a sikeresebb városok sokszor párhuzamosan fejlesztették egymás mellett kapacitásaikat és készségeiket. Ugyanakkor egy ekkora térségben szükség van arra is, hogy kialakuljon egy térségi együttműködés.” – emelte ki a kormánybiztos.

A kormánybiztos hozzátette, a nyugat-magyarországi térségnek a nemzetközi mezőnyben is meg kell állnia a helyét, véleménye szerint erre nagyon jó esélyei és adottságai vannak.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7927-hatalmas-lehetosegek-vannak-a-telepulesek-kozti-egyuttmukodesekben