Hatalmas a jelentősége a kisvállalati szektornak

2019. szeptember 27. (péntek)

Hatalmas a jelentősége a kisvállalati szektornak – mondta előadásában Csath Magdolna közgazdász. A Szent István és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy az esetlegesen elképzelhető gazdasági válság esetén ez a szektor az, ami nagy valószínűséggel nem bocsátja el dolgozóit. A szakember úgy fogalmazott, a kisvállalatok emberközelibbek.

„Jobban ismerik a kedves vevőket, be vannak esetleg épülve a falu, a város közösségébe és erre óriási szükség lesz. Kellenek olyan cégek, amik az emberekhez közel vannak és nem csak a hatékonyságra, a tömegtermelésre, a profitorientációra gondolnak, amikor termelnek, hanem a környező emberekre is. Ez egy elfogadott gondolat egyébként, mielőtt valaki azt gondolná, hogy ilyen naiv vagyok, hogy igencsak megnő a szerepük és a fontosságuk a kisvállalatoknak” – fogalmazott Csath Magdolna közgazdász.

Keszthelyen az egyik legmeghatározóbb szektor a kis- és középvállalkozásoké – mondta a konferencia megnyitóján Nagy Bálint. Keszthely alpolgármestere kifejtette, kiemelt szereplőként kell kezelni ezeket a gazdasági társaságokat. Az ilyen fórumok pedig jó lehetőséget nyújtanak a párbeszédre.

Nagy Bálint alpolgármester: „Önkormányzati oldalról azon vagyunk, hogy minél több olyan fórum és minél több olyan lehetőség legyen, ahol a problémákat felvetve, illetve azokat közösen megoldva az érintett KKV vezetőkkel együtt tudjuk megtervezni a problémák megoldását és meg is valósítsuk ezeket a megoldandó feladatokat. Éppen ezért a jövőben is nagy hangsúlyt kívánunk arra fektetni, hogy rendszeresek legyenek ezek a megkezdett egyeztetések.”

A megyei foglalkoztatási paktum 2017-ben indult. Célja, hogy öt év alatt 630 álláskeresőt vonjon be Zalában a munkaerő-piaci szolgáltatásokba. Kovács Károly paktummenedzser előadásában elmondta, az önfoglalkoztatás, vagyis a vállalkozások terén nagyon jók az eddigi eredmények.

„190 fő került foglalkoztatásba, 40 önfoglalkoztató lett. Ez az abszolút sikertörténet. Tegnap az hangzott el, hogy ebben már elfogyott a pénz, de ezt a pénzt meg kell teremteni, hogy újabb önfoglalkoztatási lehetőségeket tudjunk biztosítani a megyébe. Jelen pillanatban a 40 vállalkozásból, ami a paktum keretében le tudott indulni , 1 olyan van aki nem tudta tovább vinni és megszüntette a vállalkozását. Mindenki túl él, virul és működteti a cégét” – mondta előadásában a paktummenedzser.

A nagy érdeklődés mellett zajló fórumon számos keszthelyi és térségbeli mikro- és középvállalkozás képviselője vett részt.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6439-hatalmas-a-jelentosege-a-kisvallalati-szektornak?fbclid=IwAR24kj0ZRin1u5j2q76-0zo-fkjH-UAcoQacRXc3u1bIeH_AgYa1pRbsVsU