Hangszert választhatnak az előképzősök

2021. június 17. (csütörtök)

Hangszerbemutatót tartottak az előképzős növendékeknek kedden délután a Festetics György Zeneiskolában. Az esemény célja, hogy segítsen dönteni a diákoknak és a szülőknek abban, hogy milyen hangszeren tanuljon meg játszani a tanuló. A beiratkozás is most zajlik az intézményben, minden zeneszerető jelentkezését várják.

Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének hattyú tételét mutatta be csellón Bánhidai Tamás. Ezzel a hangszerrel is megismerkedhettek a jelenlévő előképzősök a zeneiskolában. A vonósok közül a hegedű sem maradhatott ki, hiszen ez az egyik legnépszerűbb hangszer a zongora és a gitár után.

A fafúvósok is megszólaltak az alkalmon, így például a klarinétot és annak történetét is megismertették a jelenlévőkkel. Bár a kisgyermekek számára még nehéz hangszer, de a szaxofont is megszólaltatta a zenepedagógus. Elhangzott, néhány év klarinéttanulás után akár erre a hangszerre is át lehet térni.

A rézfúvósok sem maradhattak ki a sorból. A trombitán egy elsőéves zeneiskolás növendék játszott társainak. Játéka mellett a megfelelő szájtartást is bemutatta a jövő hangszereseinek. E mellett megszólalt a harsona és a vadászkürt is, sőt egy rögtönzött rezesbanda előadásnak is fültanúi lehettek a jelenlévők. Az előképzős diákok eddig a szolfézs alapismereteit sajátíthatták el játékos formában. Amint az általános iskola második osztályát befejezik, onnan kezdve választhatnak hangszert. Van, akinek már konkrét elképzelése van.

„Azért a zongorát választom, mert az nekem azért tetszik, mert karácsonykor tudok rajta zenéket eljátszani meg ünnepekkor.” – mondta el Tóth Izabell Réka.

Az előképzősök hangszerválasztója mellett most zajlik a beiratkozás is. Június 17-én, csütörtökön délután 2 és 6 óra között még van lehetőség jelentkezni azoknak, akik jobban szeretnének megismerkedni a zenével. Bánhidai Tamás igazgató kiemelte, bárkinek van lehetősége itt tanulni, akinek van hallása és szereti a zenét.

„Többször elmondom, hogy a zeneiskola az nem művészképző. Tulajdonképpen mi azért vagyunk itt, hogy a zenével a gyerekeket megismertessük. És valamilyen szinten tulajdonképpen mindenki képes arra, hogy egy hangszeren normálisan zenéljen. Persze a legnagyobb titka nem a zsenialitás, hanem a szorgalom. Önmagában a zsenialitás egy idő után elfárad.”

Aki a héten lemarad a beiratkozásról, annak sem kell lemondania a zenetanulásról, egészen augusztus közepéig lehet jelentkezni. Az igazgató kiemelte, nem csak gyermekek, felnőttek is tanulhatnak hangszeren, az ő érdeklődésüket is szívesen fogadják.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8142-hangszert-valaszthatnak-az-elokepzosok