Hamarosan átadják a Kis-Balaton Látogatóközpontot

2020. július 7. (kedd)

Egyre népszerűbb a Fekete István Emlékhely a Diás-szigeten. A tavaly felújított kiállítótérben megtekinthető a Kis-Balatonra jellemző élővilág, valamint Fekete István öröksége is a látogató szeme elé tárul. A vendégek előzetes egyeztetés során naponta kétszer tekinthetik meg az emlékhelyet. A projekt a látogatóközponttal együtt valósult meg. Utóbbit várhatóan szeptemberben adják át.

Akár a Tüskevár című könyv története is megelevenedhet a látogatók előtt, akik megtekintik a Fekete István Emlékhelyet. A Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítóhelyen többek között aranysakált, rétisast, vadmacskát és természetesen a vízi madarakat is megismerhetik az érdeklődők. Ezek mellett egy Fekete Istvánnak emléket állító sarkot is megszemlélhetnek, ahol az író könyvei is megjelennek. Az emlékhely korábban egy 50’-es években épült kutatóház volt. Tavaly mintegy 22,5 millió forintból rekonstruálták a Diás-szigettel együtt. Naponta kétszer látogathatják meg a helyszínt az érdeklődők.

„A látogatók kifejezetten szokták élvezni ezt a kirándulást. Ez egy igen-igen különös és rendkívül pozitív hangulatú kirándulás szokott lenni. Amikor a csoportokkal kijövünk a Diás-szigetre, ugye aki már ide kijön hozzánk, őbenne már van egy érdeklődés. És érdekli Fekete István, ez nagyon örömteli egyébként, hogy rengeteg idelátogató vendégünk rendkívül tájékozott Fekete István munkásságában és a műveit tekintve.” – mondta el Fejes Éva turisztikai referens.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park helyszíneit évente mintegy 650.000-en látogatják. A Kis-Balaton ezek közül az egyik legnépszerűbb attrakció. Hamarosan további fejlesztések is megvalósulnak ezen a területen. A Diás-szigethez vezető utat korábban a vendégek saját járműveikkel, a kiemelt területen pedig gyalog tehették meg, azonban lehetőség nyílik a közeljövőben elektromos golfautóval és kenuval is megközelíteni a helyszínt.

A végső simítások és a befejező munkálatok vannak már csak hátra a Kis-Balaton Látogatóközpontnál. Ez is az 1,2 milliárd forintos projekten belül valósul meg. A különleges objektum zöldtetővel készült. A kis ökológiai lábnyomot hagyó épület hűtését és fűtését talajszondák segítségével oldották meg, a villamosságról naperőműpark gondoskodik. A belső térben 3D-s moziterem, gyermekfoglalkoztató, játszótér és étterem is lesz a kiállítások mellett.

„Úgy gondoljuk, hogy mintegy 40.000 látogatót fogunk tudni fogadni, de még az is lehet, hogy 60.000-ret. Ekkora igény mutatkozna ugyanis a Kis-Balaton felkeresésére. Csak hát a korábbi egyszerű kis túravezetés meg tanösvény nem tudott magával vinni 5-6000 látogatónál többet. Ez egy télen-nyáron nyitva tartó ökoturisztikai látványosság lesz, hiszen a Hévíz, Keszthely, Zalakaros útvonalon fekszik, azoknak a fürdőknek a mentén, ahol a turizmus télen-nyáron egész évben biztosított.” – ismertette dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár.

A látogatóközpontot egyelőre a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt még nem tudják megnyitni. Várhatóan szeptembertől azonban már várják a vendégeket ezen a helyszínen is.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7213-hamarosan-atadjak-a-kisbalaton-latogatokozpontot