Gördülékenyen átálltak a digitális oktatásra

2020. november 20. (péntek)

November 11-től a járvány elleni védekezés egyik megoldásaként a középiskolákban átálltak a digitális oktatás rendjére. A televíziónk által megkeresett intézményekben számítottak a rendelkezésre. Mind a tanulók, mind pedig a pedagógusok bíznak abban, hogy nem hibrid oktatással zárul majd a 2020/21-s tanév első féléve.

Elnéptelenedett folyosók, üres tantermek a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum és Szakképző Iskolában. A járvány lassítása érdekében hozott döntés értelmében november 11-től, a 9., a 9. nyelvi előkészítő és az ezek feletti évfolyamokon, valamint a fejlesztő nevelést végző iskolákban, és az általános iskolai felnőttoktatásban tantermen kívüli digitális munkarend lépett életbe. A tavaszi digitális oktatás tapasztalatait felhasználva a legtöbb iskolában gördülékenyen ment az átállás. Csótár András iskolaigazgató azt mondja, a digitális átállás kihirdetése után rendkívüli osztályfőnöki órákon egyeztették a diákokkal, hogy milyen felületeken zajlik majd az oktatás. Hozzátette, felmérték, hogy mennyi diákjuknak kell technikai segítség.

„El kell, hogy mondjam, a nagy létszámunk ellenére- ez 800 körüli tanulót jelent- mindössze heten kértek technikai segítséget. Tehát ezt mi nem tekintjük nagy számnak és napi szinten vagyunk a diákjainkkal érintkezésben nem csak tananyag tekintetében, hiszen a tanulás nem sérülhet. Az osztályfőnökök folyamatosan kontaktolnak a gyerekekkel. Van-e valaki beteg? Vagy van-e valami probléma, kell-e valamilyen segítség? „- adott tájékoztatást Csótár András.

Csótár András azt is elmondta, hogy a jelenlétet igénylő szakmai gyakorlatokat, gyakorlati képzéseket valamint a gyakorlati vizsgákat is szigorúan az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megküldött ajánlásokkal tartják meg.

Liszák János német szakos nyelvtanár. Otthonában az Asbóth iskola 10. osztályosainak tart órát. Elhangzanak a kérdések és segítséggel megszületnek a válaszok is. A feladatmegoldásoknál közösen használják a tankönyvet is. A tanulók jól együttműködnek tanárukkal.

„Az elején döcög, azért egy-két nap kell, míg a gyerekek is felveszik a ritmust, átállnak arra, hogy digitális oktatás van. Hát…néha technikai nehézségek akadnak, de ez az új módszer, amit ez a digitális kollaborációs tér /vagy DKT ahogy rövidítjük/ az teljesen jól működik. Az elején kis technikai nehézség mondom volt, mert ezt a nagy leterheltséget nem bírták el a szervereik, de most már egyébként jól működik és teljesen jól használható.”- mondta az Asbóth iskola tanára.

A Vajda János Gimnázium legtöbb osztálya szintén üres. Mivel hat évfolyamos nevelés-oktatás is folyik, a 4 évfolyamos gimnáziumi mellett vannak osztályok ahol a megszokott életképpel találkozhat a tanuló és tanára. Az intézményben felállítottak egy digitális munkacsoportot, mely kidolgozott egy munkarendet.

„Ezzel már az első héten elkészültünk. Megteremtettük ennek az informatikai hátterét, egy Google sweet rendszert, melyen keresztül – divatos szóval mondva- fel tudjuk lőni az oktatásunkat a felhőbe, s akkor ezen keresztül tudjuk elérni a tanulókat. Ez a rendszer egyébként most egészen jól működik. Az átállás tizenkét osztályunkat érintette a 9-12. évfolyamokon digitális munkarend szerinti tanításban vesznek részt a gyerekek, a 7. és 8-k nagy örömünkre itt vannak, s némi életet hoznak az iskola falai közé. „- kaptunk tájékoztatást a gimnázium igazgatójától, Varga Gábortól.

A mindennapos iskolába járás helyett a középiskolás tanulók és tanáraik jelenleg távoktatásban végzik a feladataikat. Nem lehet biztosat tudni, hogy mi lesz egy hónap múlva, hogyan alakítja a járványhelyzet az életünket. Azt azonban biztos mindenki azt szeretné, ha a közoktatás a megszokott módon folytatódhatna.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7603-gordulekenyen-atalltak-a-digitalis-oktatasra