Gálaműsorral ünnepelt az 50 éves Nagyváthy Néptáncegyüttes

2019. május 21. (kedd)

Félévszázaddal ezelőtt alapította dr. Bertalan Zoltán a Nagyváthy Néptáncegyüttest Keszthelyen. A jubileum alkalmából nagyszabású gálaműsort szervezett a csoport, melyet a Balaton Színházban tekinthetett meg a közönség. Az eseményen a jelenlegi tagok mellett felléptek a korábbi táncosok is.
A Mikepércsi csárdást mutatták be a Nagyváthy Néptáncegyüttes korábbi tagjai. Ezzel kezdődött el a csoport fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából szervezett műsor, ugyanis ez volt az a koreográfia, amit legelőször tanított meg dr. Bertalan Zoltán a néptáncosainak. Az egykori táncosok nagy örömmel fogadták a meghívást a fellépésre. Kálóczi Zsolt 1977-ben lett tag, de már korábban megszerette a műfajt.

„Előtte én a Szendrey Júlia Általános Iskolában is már táncoltam a Zoli bácsival. Akkor nekünk őr már tanította a néptáncot, a néptánc szeretetét és ez automatikusan hozta nekem azt, hogy csak a Nagyváthy. Úgyhogy nem volt kérdés nekem, hogy hova kerülök középiskolába. Ugyan a mezőgazdasághoz azóta sincs semmi közöm, de a néptáncot azt annyira megszerettem, hogy sikerült magasabb szintet is képviselnem vele.”

A programon többféle táncot mutattak be a résztvevők. Láthatott a közönség kalocsai lánytáncot, de megismerhették a rábaközi, a hortobágyi, a somogyi, a vajdaszentiványi, a zempléni, a tardoskeddi és bökönyi koreográfiákat is. A jubileumi programra már szeptemberben elkezdték a készülődést. Mint Hardi András elmondta, nagy örömmel vették, hogy a jelenlegi 40 fős társaságot még 33 egykori táncossal tudták kiegészíteni. A tánckar vezető hozzátette, az esemény nem jöhetett volna létre, ha nem kaptak volna támogatást.

„Nagyon sok helyről kaptunk segítséget, úgy a múzeumból, a megyétől, a várostól nagyon sokat kaptunk mind szellemi, mind anyagi támogatásban, úgyhogy innen is köszönjük mindenkinek.”

Az eseményre több alapító tag is meghívást kapott, akiknek emléklappal kedveskedtek a szervezők. Dr. Bertalan Zoltán elmondta, megható pillanatokat élt át, hogy ismét láthatta első táncosait.

„Ahogy meglátom a nagymama korabeli, nagypapa korabeli egykori táncosokat, hát nem nagyon ismerem fel mindegyiket, de öröm velük együtt lenni és ők is, hát hogy úgy mondjam nagy örömmel emlékeznek meg azokról az időkről, erről tanúskodnak ezek a kis emlékkönyvek, amiket kitettünk. Az egyik táncosom azt mondja, hogy élete legragyogóbb élménye volt az a 10 év, ameddig az együttesben táncolt.”

Az 50 éves együttes életéből kiállítás is nyílt a színházban, melyen fotókat, tárgyi emlékeket egyaránt láthatnak az érdeklődők.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6043-galamusorral-unnepelt-az-50-eves-nagyvathy-neptancegyuttes?fbclid=IwAR0O3mTOCXg_nmAtJdvXvIJ-Yxyz5eqaIIS1PkR7bpODqRYf8bydwUZQpP8