Folyamatosan zajlik a Tükörterem restaurálása

2021. január 12. (kedd)

Lassan a végéhez közeledik a Fehér Tükörterem festése, valamint a metálozási munkákkal is hamarosan végezhetnek a szakemberek.

A felújítást tavaly novemberben kezdték meg. Elsőként a falak festését, a repedések helyrehozását végezték a szakemberek. A sérült stukkóelemeket is helyrehozták. Jelenleg is a metálozási munkálatok zajlanak. Az aprólékos tevékenység sok időt vesz igénybe, rézlapocskák segítségével restaurálják a helyiségben található díszítőelemeket. A munka elvégeztével a parketta helyrehozása is elkezdődhet. A restaurálás után a tükörtermet az eredeti funkciója szerint, díszebédlőként fogják berendezni.

„A restaurálás az egy-két hónapon belül befejeződik valószínűleg. Illetve a terem restaurálásával együtt az előtte levő folyosó felújítása is. Ugye ott éppen csak, hogy elkezdődtek a munkálatok, tehát van még bőven feladat. Amikor ez elkészül, utána jöhet a teremnek konkrétan a berendezése. A műtárgyak nagy része már rendelkezésre áll, de még van néhány dolog, amit az év során be kell szereznünk. Úgyhogy most még ilyen szempontból kicsit nehéz megmondani a konkrét dátumot. Meg nyilván ez attól is függ, hogy hogy alakul a vírushelyzet, mikor tudunk kinyitni és így a műtárgyak beszerzése is egy kicsit bonyolultabb.” – mondta el Kardos Laura közgyűjteményi vezető.

https://tvkeszthely.hu/hirek/7725-folyamatosan-zajlik-a-tukorterem-restauralasa