Földminősítési Konferenciát rendeznek Keszthelyen

2019. szeptember 5. (csütörtök)

A termőterületek értéke a földminősítéstől függ, azonban sok problémával találkozhatnak a gazdák egy 140 éves földértékelési rendszer miatt – hangzott el Földminősítés és Földértékelés konferencián. A Pannon Egyetem Georgikon Karán negyedik alkalommal szervezték meg a szakmai összejövetelt, melynek célja, hogy ismertessék a gazdákkal a jelenlegi földminősítési helyzetet és az is, hogy közösen gondoljanak ki megoldást az esetleges problémákra.
2018-ban az ország területének közel 79%-a volt termőterület. Ennek nagysága 7 millió 356 ezer hektár. A termőterület 5,3 millió hektárja mezőgazdasági területnek számít, melybe szántók, konyhakertek, szőlősök, gyümölcsösök tartoznak. Zala megyében is jelentős gazdálkodás zajlik, itt a szőlő mellett a kukorica és a búza dominál a növénytermesztésben. A művelhető területek értéke függ a földminősítéstől, földértékeléstől. Ennek célja eldönteni, hogy a terület alkalmas-e mezőgazdasági művelésre.

A földminősítés kapcsán szerveztek kétnapos konferenciát a Georgikon Karon. Nagy János helyettes államtitkár az állami földek hasznosítása szempontjából közelítette meg az aranykorona értéket, földminőséget. Elhangzott, a mostani földértékelési rendszerben több problémával is találkoznak, ezekhez szeretnének alternatívákat kínálni.

„Ez egy átfogó és komplex rendezést igénylő kérdés. Tehát nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy erről a témáról lehet beszélgetni. Nagyon sok mindenkit érint. Ugye Magyarországon nagyon sok termőföld van. Csak az állami földek nagysága is 1.6 millió hektár. Tehát ez egy olyan probléma, ami gazdálkodókat, állami szereplőket egyaránt érint és valóban elgondolkodtató az, hogy egy 140 éves, 140 éve kialakult földértékelési rendszert hogyan lehetne komplex módon megújítani Magyarországon.”

Az előadásokban érintik az erdészeti, a szőlőtermesztési és a szántóföldeket érintő kérdéseket is. A Szervező Bizottság elnöke Tóth Gergely elmondta, négy szekcióban vitatják meg a jelenlegi helyzetet a szakemberek a gazdákkal együtt.

„A plenárisban vannak a nagy átfogó előadások, de vannak speciális területek is, mint például a földdel foglalkozó adatoknak a köre, aztán a földminősítési eljárásoknak a köre, aztán a különböző alkalmazásaié a talajinformációknak, földről való információknak, a szaktanácsadóknak a szerepe, hogy a földdel hogyan tudnak a gazdák az államigazgatása legjobban foglalkozni.”

A pénteki előadásokat követően terepszemlén vehetnek részt az érdeklődők, melyen bemutatják a Balaton körzetében található természeti és művelési viszonyokat.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6375-foldminositesi-konferenciat-rendeznek-keszthelyen?fbclid=IwAR2kxge_9qx4zeUjJf0xJA4dDpeTSsFF83jzNBS4f29_pZ_e62UV2G34Z6s