Fiatal tehetségek a múzeumban

2019. május 18. (szombat)

A Zöldmező utcai iskola diákjainak munkájából nyílt kiállítás a Balatoni Múzeumban. Az intézmény egy pályázatnak köszönhetően működött együtt az iskolával, a gyerekek mintegy fél éven át vehettek részt különböző szakkörökön. A tárlat megnyitóján elhangzott, a projekt fontos célja a népi mesterségek továbbörökítése.
Tálakat, bögréket és állatfigurákat is formáztak a Zöldmező utcai iskola tanulói. A diákok a „Sokszínű múzeum” program keretein belül vehettek részt szakkörökön, ahol a kerámiakészítés mellett a szövést és a gyöngyfűzést is kipróbálhatták. A gyerekek számára nagyon nagy élmény volt a program, szívesen tanulták a különféle technikákat.

„Csináltunk halat, amit először kigyúrt nekünk az Edit néni, és azt nekünk meg kellett csinálni. Ilyen kis rudakba kellett mindegyiket összerakni, megnyomkodni. Utána, ha végeztünk vele, akkor lefesteni, meg még egy pár simítást rajta elvégezni.” – mondta a Zöldmező Utcai Általános Iskola és EGYMI tanulója, Nagy Anasztázia.

A szakkörön készült tárgyakból nyílt kiállítás megnyitóján a tanulók is részt vettek, akik nagy örömmel szemlélték saját és társaik munkáit. A gyerekeket Bordácsné Kishonti Erika népi kismesterségekre tanította, Simon Edit pedig a kerámiakészítés rejtelmeibe vezette be őket.

„A gyerekekkel különböző technikákat ismertettem meg. Megismerték a hurkatechnikát, ezzel készítettünk egy kis tálat, megismerték a síklap edényépítést, ebből készítettünk halacskát. Megismertek kicsi korongozott tálkákat, amit tovább építettünk szintén, sótartónak.” – tájékoztatott Simon Edit keramikus, népi iparművész.

A diákok alkotásait a Balatoni Múzeum aulájában láthatja a nagyközönség. Az intézmény dolgozói számára fontos, hogy a gyerekek számára is érdekessé és elérhetővé tegyék a múzeumot. A Zöldmező utcai iskola tanulóival már több alkalommal is dolgoztak közösen, így egy nagyon jó együttműködés alakult ki köztük.

„Több szakkört is indítottunk, amely szakköröknek az eredményei láthatók most itt a Balatoni Múzeumban. Elsősorban kerámiák, néhány szőttes és gyöngyök. Az volt ezzel a célunk, hogy a gyerekeknek még nagyobb inspirációt adjunk, hogy lássák azt, hogy érdemes és kell is dolgozniuk, és hogyha jól dolgoznak, akkor ennek megvannak az eredményei.” – emelte ki Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatóhelyettese.

A „Sokszínű múzeum” projekt keretein belül a gyerekek mintegy fél évig járhattak a különböző szakkörökre. Az elkészült munkákat május 25-ig láthatja a nagyközönség a Balatoni Múzeumban.

Regman karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6034-fiatal-tehetsegek-a-muzeumban?fbclid=IwAR3M5LmZF17G9JXiDjGt7hpV2wfYiX1HRMLGc4mmIbhm0BuuHL5eWbgQpzg