Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a VSZK

2019. szeptember 2. (hétfő)

Az 56. tanévet nyitották meg hétfőn reggel a VSZK-ban. Az ünnepségen megemlékeztek az 55 éves intézményről és felelevenítették a kezdeteket is. A hagyományokhoz híven köszöntötték a 9. osztályos diákokat is. Országosan mintegy 1,2 millió diák kezdte meg a 2019/2020-as tanévet.
Léggömböket engedtek a magasba a VSZK 55. évfordulója alkalmából az intézmény tanévnyitóján. Az iskola 1964-ben nyitotta meg kapuit, a jelenlegi épületben pedig 1969 óta várja a diákokat. A VSZK megalapításának célja az volt, hogy a Balaton-parton létrejöjjön egy olyan oktatási intézmény, ahol vendéglátóipari és kereskedelmi szakembereket képzenek. Az iskolát ma is szívesen választják a diákok.

„Ahol lakok, elég közel van hozzá, és elég szimpatikus volt az iskola. Nagyon örülök, hogy felvettek.” – mondta az egyik 9. osztályos tanuló, Somogyi Lara.

Az ünnepségen elhangzott, minden tanév különleges és egyedi, azonban az idei kiemelten fontos a VSZK életében. Az intézmény igazgatója visszaemlékezett a kezdetekre, amikor 300 szakközépiskolás és több mint 100 szakmunkás tanuló ült be Keszthely új szakképző iskolájának padjaiba. Elhangzott, az elmúlt 55 év alatt a VSZK igazi lényege nem változott: olyan iskolává válni, amely korszerű képzési rendszerrel segíti a diákok fejlődését.

„A VSZK azt gondolom, hogy nem kis rangot vívott ki magának az elmúlt 55 évben. Annak idején, amikor az intézményt elindították, elsősorban szakemberekre, kiváló szakemberekre volt itt szükség a Balaton partján. Ez a kiinduló alap ez napjainkra sem változott, hiszen óriási munkaerő hiány alakult ki ezeken a területeken is. Ehhez hozzáteszem azt, azért itt Keszthelyen, a Balaton partján, Hévíz, a második legnagyobb szállodakapacitással rendelkező város szomszédságában továbbra is óriási szükség van vendéglátós turisztikai szakemberekre.” – tájékoztatott a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának igazgatója, Fisli István.

Az intézményben a tanév során több alkalommal is megemlékeznek az elmúlt 55 évről. Lesz jubileumi hét, ahol a diákoknak szerveznek programokat, novemberben pedig gálaműsort tartanak a több mint fél évszázad emlékére. Mindemellett a tanév során az iskola udvarán lobog majd a jubileumot hirdető zászló is.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6366-fennallasanak-55-evfordulojat-unnepli-a-vszk?fbclid=IwAR37cYG7p9m3YL1MmQAQR3CrPlP664G5sG2jZBInNWMSduYz52Yt69LZ6fc