Felelevenítik a Nagyváthy iskola történetét

2019. október 28. (hétfő)

Több évtizeddel ezelőtti fényképeket mutatott Németh Péter. A Balatoni Múzeum igazgatóhelyettese, egykor Nagyváthy-s diák az iskola alapításának 75. évfordulója alkalmából rendez nagyszabású kiállítást jövő tavasszal. Az intézmény múltjából számos tárgyi maradt fenn, ugyanakkor a kiállítás szervezői kíváncsiak az egykori diákok, pedagógusok által őrzött fotókra és történetekre.

„Keszthely nagy múltú intézményéről van szó, így a keszthelyi Balatoni Múzeum kell, hogy rendezzen egy ilyen kiállítást. Nagyon sokan, több ezren végeztek az egykori Nagyváthy falai között, így ők joggal elvárhatják, hogy valamilyen módon megemlékezzünk erről az iskoláról. Nagyon sok anyagunk összegyűlt, tárgyi anyagok, dokumentumok, képek, viszont kíváncsiak lennénk, hogy az egykori diákoknál, egykori pedagógusoknál van-e még olyan tárgyi emlék, amit szívesen felajánlanának a kiállításra.” – tájékoztatott a Balatoni Múzeum igazgatóhelyettese.

Lángi Péter, a Nagyváthy iskola egykori igazgatóhelyettese megmutatta azt a kötetet, amely az intézmény történetét mutatja be 1945-től 2005-ig. A könyv jövő héten jelenik meg a széles közönség számára. A kötet fényképeken, leírásokon keresztül mutatja be az iskola életét a sporttól elkezdve a különböző versenyeken való részvételen át egészen a felnőttképzésig.

„Szerencsére készült egy dolgozat az első 30 évről. Dr. Mándó Károly kolléga, aki a felsőfokon tanított, ő jelentette meg és kölcsönadta nekem. Korábban az iskolában is megvolt, de az szerintem a kölcsönzés viharai közepette valahogy elkallódott. Aztán voltak fényképek az első 10 évről például, azok mesélnek sokat. A diákok készítettek egy kis összefűzhető albumot, amiben fényképek meg szövegek is szerepeltek.” – mondta a Nagyváthy János Szakközépiskola nyugalmazott igazgatóhelyettese.

A Nagyváthy iskola történetét bemutató tárlat 2020 tavaszán nyitja meg kapuit. A Balatoni Múzeum munkatársai kérik mindazokat, akiknek bármilyen tárgyi emlékük vagy történetük van, hogy bocsássák rendelkezésre. A tárlat bontása után a kölcsönzött tárgyakat természetesen visszaszolgáltatják.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6522-felelevenitik-a-nagyvathy-iskola-tortenetet?fbclid=IwAR1BvIipFWj_3lK395DXlQhIj3Xe0VeCJjko2XsXCJylxcJMap8TMu60bDs