Fejlesztések a bölcsődében

2019. október 11. (péntek)

Mintegy 2 millió forintból kapott napvitorlákat és új burkolatot a Szivárvány Bölcsőde terasza. A beruházást a fenntartó Egyesített Szociális Intézmény saját forrásból finanszírozta. A 72 férőhelyes bölcsőde évek óta telt házzal működik, jelenleg 69 gyereket látnak el a gondozók.
Már birtokba is vették a Szivárvány Bölcsőde apróságai a frissen leburkolt teraszt. A gyerekek vidáman szaladgálnak, bicikliznek a gumiburkolaton. Az intézmény teraszán korábban járólap volt, ezt több helyen betonnal javították ki az évek során. Az új járófelületet úgy alakították ki, hogy óvják a gyerekek testi épségét. A gumiburkolatot a fenntartó Egyesített Szociális Intézmény munkatársai rakták le.

„A gumiburkolat meg úgynevezett esésvédő gumiburkolat, tehát ezeknek a kicsiknek, akik itt nap mint nap motoroznak, játszanak, szaladgálnak, egy nagyon hasznos találmány, mert így legalább akkor nem sérülnek meg. Az anyagköltséget az Egyesített Szociális Intézmény költségvetéséből fedeztük, és a kollégáimmal raktuk le együtt, közös munkával, szombaton, pénteken, munkaidőben és munkaidőn kívül, de inkább munkaidőn kívül.” – tájékoztatott Királyné Domaházi Csilla, az Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetője.

A gumiburkolat mellett napvitorlák is helyet kaptak a teraszon. Ezek már a nyáron elkészültek, így a legmelegebb hónapokban is élvezhették az árnyékot a gyerekek. A felújított terasz átadóján Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere elmondta, a bölcsőde kiemelt intézmény a városban és évek óta telt házzal működik. Az intézmény vezetője kiemelte, ez a felújítás nagyon sokat jelent a számukra.

„Már régóta szerettünk volna a bölcsődébe, annak ellenére, hogy hatalmas fák vannak az udvaron, nagyon szerettünk volna egy árnyékoló technikát kialakítani, árnyékolástechnikát kialakítani. Azért pont úgy megy le a nap, illetve úgy éri a gyerekeket, hogy akik az udvaron a teraszon vannak, őket érte a nap. Ezért volt fontos.” – emelte ki Csizmadia Lászlóné, a Keszthelyi ESZI Szivárvány Bölcsőde bölcsődevezetője.

A bölcsőde teraszának felújítása mintegy 2 millió forintba került. A Szivárvány Bölcsődébe jelenleg 69 gyerek jár, az intézményben 72 férőhely van. A bölcsőde vezetője elmondta, mivel egy régi épületben működnek, ezért még számos felújítási terv vár kivitelezésre. Hozzátette, bízik benne, hogy a jövőben ezekre is sor kerül majd.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6478-fejlesztesek-a-bolcsodeben?fbclid=IwAR0ZOZ1bmZYKcZT0JseJCbKCtoxnotHJCr3R898LMsWEWQT4luHT3U3fb_w