Fákat ültettek a Schwarzban

2022. március 21. (hétfő)

17 fát ültettek el a Schwarz Dávid lakótelepen. A projekt része Keszthely klímastratégiájának. A fákat a Bakonyerdő Zrt. ajánlotta fel. A növényeket úgy választották ki, hogy jól tűrjék az időjárási viszonyokat és kevés gondozást igényeljenek. A település fásítási programja a jövőben is folytatódik.

A VÜZ Kft. munkatársai ültették el a fákat a területen. A növények helyét úgy jelölték ki, hogy árnyékot is adjanak, de a gyerekeknek is maradjon hely a játékra. Fontos volt az is, hogy a fák növekedése ne befolyásolja a lakások fényviszonyait. A 17 csemete között több fajta is van.

„Minden egyes darabja, ami miatt szeretni fogjuk. Nem lesznek kártevőik, károkozóik, nem fogunk soha permetezni emiatt. Szárazságtűrők, tehát viszonylag keveset kell locsolni ahhoz, hogy a mai időjárási körülmények között életben maradjanak. Mindegyik másféle növekedésű, formájú, lombszínű.” – tájékoztatott Laczkó Mária, a VÜZ Kft. ügyvezetője.

A Schwarzban két, zöld levelű fasor közé ültették be a színes lombú növényeket. Az arizonai ciprusok és az atlasz cédrusok szürkék lesznek, a díszcseresznye pedig rózsaszín virágokat hoz. Barnalevelű juhar és ezüsthárs is helyet kapott a területen. A fákat a Bakonyerdő Zrt. hozta. Az erdészetnek évtizedek óta jó kapcsolata van Keszthely önkormányzatával.

„Kijelenthetjük, hogy kiváló az együttműködés a Bakonyerdő Zrt. és Keszthely városa között. Régi időkre nyúlik ez vissza, és most is aktívan tart. Örülünk, hogy egy ilyen, erdész szívnek kedves programban segíthettük a várost, hiszen a faültetés, a fák nevelése a szakmánk része. Itt a Schwarz Dávid utcai lakótelepen egy kicsit a lakosság szívébe, a lakótelep közepébe is behozhatjuk az erdőt.” – emelte ki Hoffmann Pál, a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének igazgatója.

A fákat a VÜZ Kft. vezetője választotta ki. Fontos szempont volt az egyszerű gondozás, és a viszonylag gyors növekedés. Keszthelyen aránylag sok a zöldterület, a növényállomány azonban több helyen idős vagy beteg. A város célja nem csak ezeknek a helyszíneknek a megújítása, hanem újabb zöld szigetek létrehozása.

„Nagyon komolyan vesszük azt a munkát, hogy a következő generációknak kell, hogy a várost fejlesszük és építsük. Ennek egy nagyon fontos eleme az, hogy megfelelő mennyiségű és megfelelő minőségű zöld terület is rendelkezésre álljon Keszthelyen, illetve Keszthely külterületén is. Az elmúlt években már elmondhatom, hogy a Bakonyerdővel egy nagyon jó együttműködés tudott kialakulni, amely együttműködésnek az eredménye ez a mai nap is, hogy itt, a Schwarz Dávid lakótelepen el tudtuk ültetni ezt a 17 fát.” – tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

Keszthelyen az elmúlt években elkezdődött a faállomány felmérése. A tervek szerint az idén elkészül a végleges fakataszter. Ez nem csak a nyilvántartás miatt fontos, hanem az esetleges pótlások, új ültetések szempontjából is.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8923-fakat-ultettek-a-schwarzban