Észak-Koreáról nagyon szubjektíven

2018. november 4. (vasárnap)

Az egyik legzárkózottabb országról, Észak-Koreáról osztotta meg nagyon szubjektív benyomásait Dr. Rátz Tamara turizmuskutató a Világjáró Klubban hétfőn. A Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője két hetet töltött vendégoktatóként a kommunista államban, ezalatt pillanthatott bele egy kicsit a titkos diktatúrában zajló mindennapokba. Persze csak állandó kísérő felügyelete mellett.
Szinte nincs olyan hét, amikor ne kerülne a média figyelmének középpontjába ez a furcsa ázsiai állam. Talán ennek a folyamatos sajtóvisszhangnak, és a megjelenő, hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető információáradatnak köszönhető, hogy nagy az emberek érdeklődése. Ez Keszthelyre is igaz, hiszen a Balaton Színház Simándy-terme zsúfolásig telt. A távol-keleti ország idegenforgalmi hivatala célul tűzte ki a beutazók számának megsokszorozását, a turizmuskutató azonban rávilágított ennek hatásaira is. „Észak-Korea vonzereje sok mindenből áll, de ha nyugati turistaként nézem, akkor leginkább a zártságából. Ha ez a politikai egzotikum eltűnne, akkor az ország megszűnne érdekes helynek lenni, mivel a szolgáltatások színvonala nem éri el a dél-koreait, vagy általában a délkelet-ázsiait. Viszont ha megmarad ez, hogy zárt ország –sehova nem lehet egyedül menni, izgalmas a politikai berendezkedése–, akkor viszont ez óhatatlanul nagy mértékben korlátozni fogja a turisták számát. A helyzet tehát gyakorlatilag paradoxon: ha szeretnék a vágyott és kitűzött célt elérni, hogy majd több millió turista fog érkezni, akkor kénytelenek lesznek nyitni, de ezzel el is veszítik a vonzerejük egy részét.” – állapította meg Dr. Rátz Tamara.

Az előadáson aktuálpolitikai kérdések is előkerültek. A koreai háború hivatalosan a mai napig nem ért véget, mivel 1953-ban csak fegyverszünetet kötöttek a felek. 2000-ben született egy megállapodás a jövőbeli békés újraegyesítés alapfeltételeiről, de a megvalósítás a folyamatos feszültségek miatt nehézségekbe ütközik. Mérföldkő volt a két Korea közötti csúcstalálkozó, ahol szó esett a békeszerződés aláírásáról. Az újraegyesítés ügyében azonban mindkét fél rendkívül óvatos. Rátz Tamara az északi álláspontról beszélt vendéglátóival: „Ők úgy képzelik az egyesítést, hogy dél-koreaiak fogják kikövetelni gyakorlatilag, hogy ők hadd csatlakozzanak északhoz. Akkor mondtam, hogy ez egyrészt nem annyira valószínű, másrészt meg, ha megnézik, hogy mondjuk a német újraegyesülésnél mi történt –a gazdasági szempontok gyakorlatilag teljesen felülírták az ideológiát–, akkor nem tartanak-e attól, hogy náluk is ugyanez történne. És nagyon határozottan azt mondták, hogy nem, mert itt az ideológiai képzettség lényegesen magasabb, mint Németországban volt.”

A klub novemberben szünetet tart. December 3-án egy háromgyermekes világjáró családfő, Schmidt Péter történész-geográfus ad Szentföldi körképet, 17-én pedig az arany kupolák és cárok földjén két és fél évet eltöltött Szijártó Zsófia orosztanár, világutazó élményeit hallhatják az érdeklődők.

Kalapos István – Keszthelyi Televízió

Dr. Rátz Tamara turizmuskutató előadásáról bővebb összeállítással jelentkezik a november 6-i Szignatúra című kulturális magazin.
http://tvkeszthely.hu/hirek/9204/eszak-korearol-nagyon-szubjektiven/?fbclid=IwAR3pOJCp1Otp8Xn29MeCAPp-CJuV9QGAGP_9Q-xepLmQuPmOrGvOu8uaM-Q